Irak
Hazahívta iraki diplomáciai képviseletének egy részét az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok biztonsági okokra hivatkozva kihozta az országból iraki diplomáciai képviseletének egy részét, ezzel egyidőben pedig Belügyminisztériumuk arra figyelmezteti a lakosságot, hogy ne utazzanak a Közel-Keleti országba.
Betiltották a homoszexualitás szót Irakban
Irak hivatalos médiaszabályozó hatósága augusztus 8-án, kedden utasította az arab államban működő összes médiavállalatot, hogy ne használják a homoszexualitás szót, helyette a szexuális devianciát kell alkalmazni - írja a Reuters.
Egyre feszültebb a helyzet Dánia és Irak között
Tüntetők felgyújtották a Korán egy példányát július 24-én, hétfőn a koppenhágai iraki nagykövetség előtt – adta hírül a Reuters hírügynökség.
A Korán-égető kiadatását kéri Irak
Több százan vonultak utcára tegnap Irakban amiatt, mert Svédországban a hét közepén egy tüntető széttépte, majd elégette az iszlám szent könyvének egy példányát a főváros központi mecsete mellett.
Irakba utazott az ukrán külügyminiszter
A közel-keleti ország vezetősége semleges álláspontot képvisel az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban
Hollandiában felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek négy dzsihadista nőt
Börtönbüntetéssel sújtott egy rotterdami bíróság április 13-án, csütörtökön 4 holland állampolgárságú nőt, aki 2013-ban az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozott és terrorcselekmények előkészítésében vett részt Szíriában és Irakban.
Egy terrorizmussal gyanúsított nőt a héten szállították haza Irakból Szlovákiába
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség nyomozója indítványozta R. D. vizsgálati fogságba helyezését. A terrorizmussal gyanúsított nőt a héten szállították haza Irakból a kormány különgépével.
Irakból hazaszállított személy ellen indított büntetőeljárást a NAKA
Többek között terrorista csoport létrehozásával gyanúsítják az őrizetbe vett személyt.
Irakba utazott az orosz külügyminiszter
Az orosz külügyminiszter energetikai és élelmezési biztonságról folytatott tárgyalásokon vett részt a közel-keleti országban.
Holland és svéd zászlókat égettek ázsiai fővárosokban
A stockholmi és hágai Korán-égetések miatt vonultak az utcákra a Közel-Keleten.