Interjú
Irodalmi Nobel-díjat kapott a halál és szerelem szerzője – Jon Fosseről magyar fordítójával beszélgettünk
Jon Fosse norvég regény-, esszé- és drámaíró, valamint költő, műfordító nyerte el az idei irodalmi Nobel díjat. A kitüntetést odaítélő Svéd Akadémia Fosse-t úttörő, „a kimondhatatlant megfogalmazó színdarabjaiért és prózájáért” ismerte el.
Kassán és Pozsonyban zárul az idei Ady-turné
November első napjaiban Kassán és Pozsonyban is megtekinthető lesz a Lennék valakié - Ady szimfonikusokkal című előadás. Vendégünk volt Antal Ágota főszervező és az egyedülálló produkció néhány résztvevője.
Mi vár a sajtó képviselőire a következő négy évben?
A nemzetközi újságíró-szervezet, a Riporterek Határok Nélkül májusban tette közzé az éves sajtószabadság-indexét.
Több mint egy évtized után Szlovákia külügyminisztere nem egy diplomata lesz
Miroslav Lajčák, Ivan Korčok, Rastislav Káčer és Miroslav Wlachovský után ugyanis egy politikus, Juraj Blanár került a külügyi tárca élére.
„Igazi akarok lenni”
Csintalan Márk bármibe vág is bele, azt szívvel-lélekkel végzi. Most szólódalokkal rukkolt elő.
Interjú Jaroslav Spišiakkal
Kormányozni készültek, ellenzékbe kényszerültek.
Nagykorú zenekarok közös koncertje
Mindhárom együttes: a Big Man Band, az Expired Passport és a História is hosszabb szünet után áll újra színpadra, és komoly terveik vannak a jövőt illetően.
A nő arcaiban Ilka Viktória
A nő arcai portrébeszélgetéseiben az interjút megelőző történetmesélésnél az adott vendég dönti el, hogy honnan is kezdi az ő „meséjét“. Bár, a születésünk hatalmas jelentőséggel bír, nem mindenki számára válik az élete során fontossá és meghatározóvá.
A barlangász segíti a barlangászt
Szeptemberben egy nemzetközi barlangmentési összefogásnak köszönhetően menekülhetett meg egy amerika barlangász, Marc Dickey, aki 1040 m mélységben belső vérzéssel került életveszélyes állapotba.
Izrael hetvenöt éves modern kori történelme egyik legsúlyosabb időszakát éli
Egy kis földsáv a Földközi-tenger mentén, kiterjedésre a Csallóköznél négyszer-ötször kisebb, de több, mint kétmillióan lakják, a Gázai-övezet így a világ egyik legsűrűbben lakott területének számít.