Interjú
30 éve Szlovákiában – 9. rész: tudomány
17 részes sorozatunk 17 különböző témán keresztül mutatja be a szlovákiai magyarság 30 évét, érintve a társadalmi mozgásokat, a kultúrát, a művészeteket, a gazdaságot, de a sport vagy az oktatás területét is. Sorozatunk kilencedik részének témája a tudomány.
Vasárnap Délután Csenger Ferenccel
A Vasárnap Délután november 12-i műsorának tartalma.
Második élet a divatban
Azt sokszor hallhattuk már, hogy ne vásároljunk új ruhát, azonban arról még mindig nagyon ritkán esik szó, hogy úgy vegyünk új darabot, hogy az multifunkcionális legyen.
Olvasni jó a Nappaliban! – Új rovat indul délelőtti magazinműsorunkban
Új rovat, havi egyszer kedden a Nappaliban. Hogyan lehet rituálé és rutin a mindennapokban az olvasás?
A filozófiatörténész, aki nem filozófus
Mészáros András filozófiatörténész, nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács elnöke.
Női személyiségfejlődés a pszichológia lencséjén keresztül, avagy a nők pszichológiája
Sok szempontból megnézhetjük, hogyan fejlődik a személyiségünk.
Séta a budapesti Tabánban
Szabó Zoltán Attilával, A Tabán a világ közepe című könyv szerzőjével jártuk körbe a budapesti városrész néhány nevezetességét.
Akár már a nem túl távoli jövőben is felfedezhetünk életet hordozó bolygót
Merkúr, Vénusz, Mars: a Földdel az élen ezek mind a Nap körül keringenek, ám léteznek bolygók, amelyek más csillagok kísérői, és a miénktől sokszor egészen eltérő planétarendszereket alkotnak.
A III. Bázis fesztivál részeként nyílt meg az IN SITU kiállítása a somorjai zsinagógában
A tárlat november végéig megtekinthető. Az IN SITU művésztelep főszervezőit kérdeztük a részletekről.
A természet kifosztásának veszélyeire hívja fel a figyelmet új kiállításával Nagy Csilla galántai képzőművész
Negative Value, vagy negatív érték címmel még október közepén nyílt meg Nagy Csilla Galántán élő és alkotó képzőművész új kiállítása a moraváni (Moravany nad Váhom) várkastélyban.