Interjú
Az első lépések jelentősége gyermekrehabilitációs szakgyógytornász szemmel
Bizonyára hallgatóink is elgondolkodtak azon, hogy gyermekük lábának egészséges fejlődése milyen hatással lehet későbbi mozgásukra, testtartásukra, sőt, akár felnőttkori életminőségükre is.
Egyenes, de ellentétes – lemezbemutató Bokor Rékával
A Jóvilágvan három új szerzeménye és két, 2021-es zeneszámának új változata bakelitlemezen szerezhető be. Az album magyarországi bemutatója március 15-én a budapesti Akvárium Klubban volt, ahol a párkányi együttes A Kutya Vacsorája után lépett fel.
Vasárnap Délután Csenger Ferenccel
A Vasárnap Délután április 6-ai műsorának tartalma.
„Szeretem a tiszta, egyenes beszédet“
A Komáromi Jókai Színház újraválasztott igazgatójával, Gál Tamással beszélgettünk.
Mit üzennek a szentek a mai kor emberének?
Szentek Pozsonyban címmel 2025 április 6-án Pozsonyban tart tematikus városnéző sétát Brogyányi Mihály idegenvezető.
Nem kertelünk, kertészkedünk! – Díszkertek tévhitei és hasznos tanácsok
A díszkertek kialakítása nemcsak esztétikai kérdés, hanem tudatos tervezést és gondozást is igényel.
Vonattal és busszal nyugatról keletre
Beszélgetés a szlovákiai tömegközlekedés helyzetéről Filip Orsolyával.
Pozsonyban jártak az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem filmes hallgatói
Az egyetem fiatal művészei és mesteroktatóik a Febiofest Nemzetközi Filmfesztivál meghívására érkeztek a szlovák fővárosba.
Tavaszi megújulás jógával
Beszélgetés Horváth Dóri jógaoktatóval.
A hazudozás és a gyűlölködés szabadsága
Vajon mit hozhat a dezinformáció, a gyűlöletbeszéd és a fake news elleni korlátozások feloldása?