India
Az indiai államfőt fogadta Peter Pellegrini
Peter Pellegrini államfő fogadta Pozsonyban Draupadi Murmu indiai elnököt, a megbeszélések után együttműködési memorandumot írnak alá.
Juraj Blanár szerint Szlovákia és India kölcsönös kapcsolatai pozitívak
Rekordszámú szlovákiai szervezet vesz részt az indiai üzleti misszióban. Idén 25 entitás van jelen, szemben a tavalyi 22-vel.
Szmog sújtja Észak-Indiát, Újdelhiben bezártak az iskolák
Az indiai főváros, Újdelhi iskoláiban a hatóságok döntése értelmében szünetel a tanítás a súlyosbodó légszennyezettség miatt.
A tibetiek tiltakoznak az emberi jogok Kína által történő korlátozása ellen
Több tucat Indiában élő tibeti tüntetett ma a kínai nagykövetség előtt a jelenlegi emberi jogi helyzet ellen Tibetben, amelyet Kína 1951-ben annektált.
Áradás ragadta el egy hindu vallási fesztivál résztvevőit
Legkevesebb 46 ember, köztük 37 gyerek megfulladt a kelet-indiai Bihár államban azt követően, hogy egy hindu vallási fesztivál résztvevőit több folyóban, illetve mesterséges tóban áradás sodorta el – közölték a helyi hatóságok.
Tusk szerint India lehet a béke kulcsa
India komoly szerepet tölthet be az ukrajnai háború gyors befejezésében - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő csütörtökön Varsóban, Narendra Modi indiai miniszterelnökkel közös sajtóértekezleten.
Korrupció gyanújával őrizetbe vették India legfőbb ellenzéki képviselőjét
Arvind Kejriwal szerint a miniszterelnök személyes érdeke, hogy őrizetbe vették
Új bázist létesít az indiai haditengerészet a Maldív-szigetek közelében
A haditengerészeti támaszpont létesítésére azután került sor, hogy a Maldív-szigetek Kína-barát vezetője kiutasította India eddig ott állomásozó csapatait.
Állandó tagságot kap az Afrikai Unió a G20-ban
India nagyobb figyelmet kíván fordítani a fejlődő világ részeire.
A Hold után a Napra tekintget India
India sikeresen elindította első űrmisszióját a Nap tanulmányozására, kevesebb mint két héttel azután, hogy a Hold déli sarkvidéke közelében sikeres leszállást hajtott végre.