Igor Matovič

Heger Brüsszelben mondta el véleményét a Káčer-ügyről
„A Rastislav Kačer külügyminiszter kijelentéseivel kapcsolatos verbális csetepaték nem tartoznak a nyilvánosság és a politika színterére, különösen akkor nem, ha a szereplők a koalíció tagjai” – jegyezte meg Eduard Heger megbízott miniszterelnök.

Čaputová nem váltja le Káčert
Káčer leváltását Igor Matovič és Gyimesi György szorgalmazta

Káčer: Magyarország fekete lyuk Európa politikai térképén, Putyin trójai falova
Rastislav Káčer külügyminiszter kijelentette, senkitől sem fog bocsánatot kérni azért, mert védi a hazája érdekeit, és hozzátette, egy konkrét politika kritikájának szánta azt, amit azzal kapcsolatban mondott, hogy Magyarország esetleges szlovák területre tarthatna igényt. Szerinte ez nem nemzetek közötti konfliktus.

Rigó szerint nem Káčer, hanem Matovič és Gyimesi húzta elő a magyarkártyát
Igor Matovič kijelentésére, hogy Rastislav Kácer, szlovák külügyminiszter előhúzta a magyarkártyát a Szövetség Híd-platformjának elnöke, Rigó Konrád úgy reagált: azt Igor Matovič és Gyimesi György húzta elő és kifogásolta, hogy valaki a szlovákiai magyarok nevében sértődik meg. Menczer Tamás magyar külügyi államtitkár berendelte Pozsony budapesti nagykövetét és úgy fogalmazott: a magyar-szlovák kapcsolatok vannak annyira erősek, hogy „túlélik az olyan figurákat, mint a szlovák külügyminiszter.” Káčer nem kér elnézést, mert mint leszögezte, amit mondott az a konkért politikai kritikája volt. "Hiszek a harmóniában" - jelentette ki.

Káčernek bocsánatot kell kérnie Magyarországtól, véli Matovič
Rastislav Káčer megbízott külügyminiszternek bocsánatot kell kérnie azért, hogy elképzelhetőnek nevezte, Magyarország területi igényeket támaszt Szlovákiával szemben.

A pártok többsége helyesli az étkeztetési támogatást, az SaS bírálja
A módosító javaslatot a Sme rodina képviselője, Petra Krištúfková terjesztette elő.

Ha Matovic betartotta volna a szavát a kormány nem bukott volna meg, mondja Sulík
Ha Igor Matovič, az OĽANO vezetője megtartotta volna a szavát, és átadta volna lemondását Zuzana Čaputová köztársasági elnöknek, akkor Eduard Heger (OĽANO) kormánya talán nem is bukott volna meg – mondta Richard Sulík, az SaS elnöke.

Bombariadó volt Matovič házánál
Bombariadó volt Igor Matovič OĽANO-elnök házánál.

Változatlanul foglalkozik az orvostanhallgatók számának növelésével a szaktárca
Az egészségügyi minisztérium azzal a kéréssel fordult az általános orvosi képzést nyújtó egyetemi karokhoz, hogy határozzák meg a felsőoktatási szakképzés gazdaságilag indokolt költségeit. A dokumentumokat az egészségügyi és a pénzügyi tárca fogja megvitatni.

Matovič bízik abban, hogy a parlament méltó módon működik majd az előrehozott választásig
Az OĽANO, a Sme rodina és a Za ľudí megegyezhetne bizonyos szabályokban az előrehozott választásig - jelentette ki Igor Matovič.