Húsvét
Palóc Húsvét a füleki várban
Locsolás és tojásfestés is szerepelt a programkínálatban.
Ferenc pápa Ukrajnát helyezte az első helyre a világban békét sürgető húsvéti beszédében
Ukrajnát helyezte az első helyre a világban békét sürgető húsvéti beszédében Ferenc pápa, aki ma délben két év pandémia után először hívők tízezrei előtt szólt a Szent Péter-bazilika lodzsájáról.
Čaputová: Jézus nem önmagáért, hanem másokért viselte el a szenvedést
Nagypéntek Jézus Krisztus kínszenvedésének történetéhez kapcsolódik.
Az országos tisztifőorvos ajánlásai a húsvéti ünnepekre
Az idei húsvéti ünnepek másképp telnek, mint az elmúlt két évben a fokozatosan javuló járványhelyzet miatt. Azonban szükséges az elővigyázottság az ünnepek során is.
Palóc Húsvét: Magyar és szlovák hagyományőrzők a füleki várban
A magyar és a szlovák kultúrával, hagyományokkal ismerkedhetnek meg a látogatók.
Közel 100 fedél nélkül élő ember vett részt a húsvéti összejövetelen Kassán
Két év szünet után tartották meg a szentmisével és hagyományos húsvéti ételekkel egybekötött találkozót.
Kétéves szünet után ismét készülnek a húsvéti vendégfogadásra a Tátrában
A Magas- és az Alacsony-Tátrában is van még elég hó, és néhány sípálya is üzemel.
Szombat kivételével az ünnepek alatt zárva lesz a posta
Április 16-án a szombati nyitvatartás szerint működnek.
Infláció miatt drágább lesz húsvétunk
Eva Sadovská, a WOOD & Company elemzője szerint idén legalább 10 százalékkal kerül többe a húsvéti bevásárlás Szlovákiában, mint tavaly.