Hegymászás

A rendőrség szerint meghalt az a három férfi, akiknek nyomuk veszett Új-Zéland legmagasabb hegyén
Az új-zélandi rendőrség szerint meghalhatott az a három férfi, akik napokkal ezelőtt tűntek el, miközben próbálták megmászni az ország legmagasabb hegyét, az Aoraki Cook-hegyet.

A Himalája leghalálosabb szezonja volt az idei
Összesen 17-en vesztették életüket a Csomolungmát meghódítani akarók közül.

Hegyek szívében
Egy hegymászó tragédiája vagy példamutatása? Suhajda Szilárd nevét az is megjegyezte az elmúlt napokban, aki nem sokat tudott a hegymászásról, mégis véleménye úgy tűnik mindenkinek van. Kovács Zoltán ´Kovival´, a VándorLáss PT alapítójával Gasparík Maja beszélgetett a Nappali keddi adásában egyebek mellett a történtekről, tévhitekről és arról, hogy külső szemlélőként mi lenne a feladatunk.

A mentőcsapat kénytelen volt befejezni Suhajda Szilárd keresését
Suhajda Szilárd hegymászó május 21-én indult el alaptáborából, hogy a már korábban előre kiépített táborhelyeit használva, május 24-én feljusson a 8848 méter magas Mount Everest csűcsűra. Suhajda a klasszikus, ún. alpin stílusban tervezte végrehajtani a csúcstámadást, ez azt jelenti, hogy oxigénpalack és a mászását segítő serpák nélkül vágott neki a csúcsnak. Korábban egyetlen magyar hegymászó sem volt képes erre a teljesítményre.

Eltűnt egy magyar hegymászó az Alpokban
A 36 éves Győrffy Ákost öt napja, szombaton látták utoljára.