Hakan Fidan
Törökország hangsúlyozza, hogy párbeszéd útján kell megoldani az iráni kérdést
Hakan Fidan török külügyminiszter párbeszédre szólított fel az iráni problémák megoldása érdekében, ahol 2025 december vége óta tömegtüntetések zajlanak.
A török külügyminiszter szerint esélyt kell adni az új szíriai vezetésnek, hogy rendezze a kurd milíciák ügyét
Esélyt kell adni az új szíriai vezetésnek, hogy rendezze az arab ország területén működő kurd milíciák ügyét – jelentette ki pénteken a török külügyminiszter Isztambulban, ám figyelmeztetett arra is, hogy Ankara fenntartja magának a jogot a beavatkozásra, amennyiben Damaszkusz nem lép időben.
Törökország és az USA Ukrajnáról, Gázáról és kétoldalú kérdésekről tárgyalt
Török és amerikai tisztviselők Washingtonban megbeszélést folytattak az ukrajnai és a gázai övezetbeli háborúról, valamint különböző kétoldalú kérdésekről is tárgyaltak. Ezt Hakan Fidan török külügyminiszter jelentette ki pénteken.
Törökország heteken belül ratifikálhatja Svédország NATO-csatlakozását
Hakan Fidan török külügyminiszter kedden azt mondta NATO-partnereinek, hogy keményen dolgozik Svédország NATO-ratifikációján, amelyet jelenleg is tárgyal a török parlament.
A NATO főtitkár szerint elérhető közelségbe került a svéd tagság
Svédország NATO-tagsága elérhető közelségbe került, lehetséges, hogy pozitív döntés születik a skandináv ország csatlakozásáról a szövetség jövő heti, vilniusi csúcstalálkozóján - mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben.