Háború
Nem evakuálták a megszállt területeken az orosz útlevéllel nem rendelkezőket az oroszok
Az oroszok az általuk megszállt Herszon megyei területeken nem evakuálták a kahovkai vízerőmű felrobbantása után azokat a helyieket, akiknek nem volt orosz útlevelük, emiatt az egyik településen több mint 500-an haltak meg, állítja június 19-i, hétfői közleményében az ukrán védelmi minisztérium által létrehozott Nemzeti Ellenállási Központ.
Lavrov azzal a váddal állt elő, hogy a „nyugat” alá akarja ásni Oroszország stabilitását a választások előtt
Az orosz külügyminiszter kijelentéseit hétfőn a kormányzó Egységes Oroszország párt nemzetközi együttműködési bizottságának ülésén tette.
Oroszország átcsoportosítja csapatait
A jelek szerint Oroszország megkezdte a Dnyeper folyó keleti partján lévő csapatainak átcsoportosítását Zaporizzsja és Bahmut területére, az ottani egységek megerősítésének céljával - ovlasható a brit védelmi minisztérium június 19-i, hétfői jelentésében.
Japán részt vesz Ukrajna újjáépítésében
Szándéknyilatkozatot írtak alá a témáról Tokióban.
Az ukrán erők átmenetileg leállíthatták az ellentámadó műveleteket
Átértékelik taktikájukat.
Tovább nőtt a kahovkai vízerőműben az oroszok által elkövetett robbantás eddig ismertté vált halálos áldozatainak száma
14-en Herszon megyében, ketten a szomszédos mikolajivi régióban vesztették életüket.
Ukrán védelmi-miniszterhelyettes: Ukrajnának a győzelemhez nagy hatótávolságú fegyverekre van szüksége
Volodimir Gavrilov szerint Ukrajna magához ragadta a kezdeményezést a harctéren, de a győzelemhez további nagy hatótávolságú fegyverekre van szükségük.
Orosz rakéták csapódtak be Kijevben
Afrikai országok vezetői érkeztek az ukrán fővárosba.
„Békét akarunk, minél hamarabb” – mondta Szijjártó Péter orosz újságíróknak Szentpéterváron
Magyarok halnak meg ebben a háborúban, az ukrajnai magyar közösség tagjai – hangsúlyozta a külügyminiszter.
Bűnözőket is toborozhat az orosz védelmi minisztérium
Az orosz parlament alsóháza, a Duma megszavazta azt a jogszabályt, amely lehetővé tenné a védelmi minisztérium számára, hogy szerződéseket kössön az ukrajnai harcokra gyanúsított vagy elítélt bűnözőkkel.