Gazdaság
Elfoglalta hivatalát a Versenyhivatal új elnöke
Új elnöke van a Szlovák Köztársaság Versenyhivatalának. Juraj Beňa március 1-jén, szerdán lépett hivatalába, miáltal Tibor Menyhart utódja lett, aki két ciklust töltött el a hivatal élén, és újfent történő jelölését a hatályos jogszabály nem tette lehetővé.
Többe kerül az orosz leves, mint az ukrán hús?
A magas világpiaci energiaárak ellenére az orosz kormány bevételei vészesen fogynak.
Gyors ütemben nőnek a termelői árak
Gyors ütemben nőnek a termelői árak. A Statisztikai Hivatal a legnagyobb drágulást az energiaiparban és a mezőgazdasági termékek esetében mérte, azonban a többi ágazatban is látványosan nőnek az árak.
Az európai energiapolitika jövője
Tavaly nyáron még úgy tűnt, hogy Európa soha nem látott tél előtt áll. Németország gyárleállításokra készült, a francia elnök a fűtés lekapcsolására intette a lakosságot, de még maga a korábbi orosz elnök azt jósolta, hogy az európaiak télen „megfagynak otthonaikban”.
Nagy az öröm a pénzügyminisztérium háza táján
Fitch Ratings hitelminősítő „A” szinten tartotta Szlovákia hitelminősítését. Azonban az ország kilátásai továbbra is negatívak.
Februárban a vártnál jobban javult a német és az euróövezeti gazdasági hangulat
Februárra nem várt mértékben, tizenkét havi csúcsra emelkedett a ZEW gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe.
Megkezdődött a Volvo ipari parkjának építése
Eduard Heger arról beszélt, hogy évi 150-180 millió eurós bevételt jelent majd az állami költségvetés számára a svéd autógyártó beruházása.
Az Európai Unió közel 200 millió eurót különített el a jemeni humanitárius segélyre
A jemeni humanitárius válság miatt 17 millió ember élelmiszerellátása biznytalan.
1400 munkahelyet szüntetne meg Svédországban az Ericsson
Körülbelül 1400 munkahelyet szüntetne meg Svédországban az Ericcson telekommunikációs vállalat, emellett pedig világszerte több ezerrel csökkentenék alkalmazottaik számát.
A készülő új adó miatt megeshet, hogy a jövőben nehezebb lehet majd hitelhez jutni
Egyre kedvezőtlenebb a jelzáloghitelek piaca a fogyasztók számára és ezt most még terhelnék egy plusz különadóval is.