Frank-Walter Steinmeier

Németország: Steinmeier karácsony után jelenti be döntését az előrehozott választásokról
Frank-Walter Steinmeier német elnök csak egy hét múlva, december 27-én fogja bejelenteni döntését arról, hogy feloszlatja-e a parlamentet és új választásokat ír-e ki, miután bizalmatlansági szavazást tartottak Olaf Scholz hivatalban lévő kancellár kormánya ellen.

Németország: Biden méltatta Berlin Ukrajnának nyújtott támogatását
Joe Biden amerikai elnök megköszönte Németországnak Kijev támogatását. „Berlin rendkívüli módon elkötelezett Ukrajna mellett” – mondta pénteken, miután a német fővárosban találkozott Frank-Walter Steinmeier német elnökkel.

Zuzana Čaputovát Berlinben fogadta Frank-Walter Steinmeier német államfő
Búcsúlátogatáson vesz részt a szlovák államfő.

Német-kínai kormánykonzultáció Berlinben
Li Csiang márciusban hivatalba lépett kínai miniszterelnök háromnapos németországi látogatása első programjaként találkozott Frank-Walter Steinmeier német államfővel. Olaf Scholz kancellár június 19-én, hétfőn este munkavacsorán fogadja, kedden pedig megtartják a két kormány együttes ülését, amelyen 8 német és 9 kínai kormánytag vesz részt. A kínai küldöttség szerdán Münchent keresi fel.

Steinmeier: Németország segít meggyőzni a kétkedőket, hogy Romániának a schengeni övezetben a helye
Romániának a schengeni övezetben a helye, és Németország segíteni fog Romániának, hogy meggyőzze azokat a tagállamokat, amelyeknek kétségeik vannak ezt illetően - hangoztatta Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök május 24-én, szerdán Bukarestben.

A varsói gettófelkelés hőseire emlékeznek a lengyelek
A 80 évvel ezelőtt kirobbant varsói gettófelkelés zsidó harcosainak és az őket támogató földalatti lengyel Honi Hadsereg katonáinak hősiességét méltatta április 19-én, szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

Berlinbe utazott az államfő
A diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulója alkalmából tárgyal Frank-Walter Steinmeier német államfővel Berlinben Zuzana Čaputová.

Frank-Walter Steinmeier: a háború miatt nehéz idők jönnek
A német elnök a pénteki beszédében elismerte, hogy tévedett korábban Vlagyimir Putin megítélésében.

Váratlanul Ukrajnába látogatott a német államfő
A német államfő ma reggel érkezett vonattal Kijevbe. A nap folyamán megbeszélést folytat Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Kassán járt Németország államfője
Frank-Walter Steinmeier 8 hónapon belül másodszor látogatatta meg Szlovákiát. Zuzana Čaputová kassai munkahete miatt több politikus is meglátogatta a Hernád parti várost az elmúlt napokban.