Franciaország
Jelentősen javult a nagy sebességű francia vonatok forgalma a súlyos szabotázstámadások után
A Párizstól nyugatra és délnyugatra vezető vasútvonalakon már gyakorlatilag helyreállt a forgalom, a fővárostól északra lévő fővonalon azonban vasárnap is voltak fennakadások, ott a nagyobb károk miatt nagyobb javításokra van szükség, ezért négy nagysebességű TGV-vonatból vasárnap még csak három közlekedett.
Elstartoltak a párizsi ötkarikás játékok
A 33. nyári olimpiai játékokon Szlovákia 28, Magyarország pedig 180 sportolóval képviselteti magát.
Macron időhúzásra játszik a francia nemzetgyűlésben
A francia nemzetgyűlésben többséget szerzett pártok az új miniszterelnök személyét keresik, inkább kevesebb sikerrel, viszont csütörtök este az elnöknek Emmanuel Macronnak sikerült megtartania az elnöki pozíciót betöltő jelöltjét.
Franciaország: égett a roueni katedrális
A tüzet sikeresen eloltották.
Franciaországban bűnbak lett Marine Le Pen pártjának főigazgatója, lemondott a rossz választási szereplés miatt
Harmadik helyet szerezte meg a Nemzeti Tömörülés.
Emmanuel Macron megakadályozta a szélsőjobb győzelmét, Franciaországot azonban bizonytalanságba döntötte
A baloldali pártok szövetsége végzett az élen az előrehozott választáson. Elképzelhető, hogy kormányozhatatlan lesz a nemzetgyűlés mert senki nem szerzett abszolút többséget.
A győztes francia baloldal még a héten választ miniszterelnök-jelöltet
Az Új Népfront koalíció maga mögé utasította Marine Le Pen Nemzeti Tömörülés pártját.
Zavargásoktól tartanak a francia választások második fordulóján
Rendkívüli biztonsági intézkedéssel készül a francia belügyminisztérium az előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójára
Hogy áll a francia választás az első forduló után?
Marine Le Pen nevével fémjelzett szélsőjobboldal megsemmisítő csapást mért a Macron centrista párt szövetségére.
A szavazatok 33 százalékával nyerte az első fordulót a Marine Le Pen vezette szélsőjobb Franciaországban
Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülést a szélsőbaloldali Új Népfront követi a második helyen.