Európai Unió
Szigorúbb szabályokkal küzdene a korrupció ellen az Európai Parlament
Módosítja a lobbistákra vonatkozó uniós szabályokat Brüsszel reakcióként Eva Kaili szocialista, európai parlamenti alelnök korrupciós botrányára.
Új államfőt választ Csehország
Miloš Zeman jelenlegi elnök második mandátuma március elején lejár, és a cseh törvények nem teszik lehetővé, hogy harmadszor is induljon.
Novemberben is csökkent a kiskereskedelmi forgalom Csehországban
Visszaesése egy immár hetedik hónapja tartó folyamat. 2022 novemberében éves összevetésben 8,7 százalékos volt a csökkenés.
Élesedik a vita, hogy hozzájáruljanak-e a nagyobb tartalomszolgáltatók az infrastruktúra költségeihez az Unióban
A digitális és jogi harc az USA és az Európai Unió között tovább folytatódik.
A legnépszerűbb csereprogram lehetőségétől eshetnek el a magyarországi diákok
Jelen állás szerint az alapítványi egyetemeken tanuló diákok nem vehetnek részt Erasmus programon keresztül.
Megerősíti együttműködését az Európai Unió és a NATO
Az Európai Unió és a NATO megerősíti együttműködését, és ennek jegyében közös munkacsoportot hoznak létre a létfontosságú infrastruktúra védelmére és az ellenálló képesség fokozására.
Hibrid fenyegetésekkel foglalkozó bizottság alakulhat a Biztonsági Tanácsban
Célja az állam és a társadalom hibrid fenyegetésekkel szembeni ellenállásának növelése és a vonatkozó tárcaközi együttműködés szavatolása.
Az alapítványi fenntartású magyarországi egyetemek átmenetileg eleshetnek az EU-s pénzektől
Egy a Népszavában megjelent cikkből tudták meg hétfőn a magyarországi egyetemek, hogy szinte mindegyiküket elvágták az EU-s pénzektől. Ez majdnem az összes magyarországi egyetemet érinti, a nagyobbak közül csak a budapesti ELTE és BME kivétel.
NATO-főtitkár: kudarcot vallottak Putyin kísérletei a nyugati szövetségesek megosztására
Jens Stoltenberg közölte, a NATO és az EU egységesebb, mint valaha az Ukrajnának nyújtott és nyújtani tervezett támogatást illetően.
Több embert megsebesített egy férfi Párizsban
A reggeli tömegben húzta elő a kést. A hatóságok szerint az áldozatok könnyebb sérüléseket szenvedtek.