Észak-Korea

Észak-Korea beleírta az alkotmányába az atomprogramját
Észak-Korea módosította alkotmányát, így már az alaptörvény is lehetővé teszi, hogy az ország folyamatosan fejlessze atomarzenálját – jelentette be Kim Dzsongun.

A katonai együttműködésről is tárgyalt Kim Dzsong Un Putyinnal Oroszországban
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a keleti Komszomolszk városában található repülőgépgyárban folytatta oroszországi látogatását – jelentette az orosz állami média.

Kim Dzsongun meghívta az orosz elnököt Észak-Koreába
Kim Dzsongun észak-koreai vezető meghívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt Észak-Koreába. Putyin elfogadta a meghívást, számolt be erről csütörtökön a Yonhap nevű dél-koreai hírügynökség.

Oroszországba látogatott Kim Dzsong Un
A koronavírus-járvány kitörése óta először hagyta el hazáját Kim Dzsong Un. Az észak-koreai vezető Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívásának eleget téve érkezett Vlagyivosztokba.

Oroszországba utazott Kim Dzsong Un
Az orosz elnök meghívására Vlagyivosztokba érkezett Kim Dzsong Un páncélvonata.

Vlagyimir Putyinnal találkozik Észak-Korea vezetője
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője, Kim Dzsongun a jelek szerint már úton van Oroszországba, hogy ott kedden találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - állítják dél-koreai médiaforrások.

Oroszország egyelőre nem erősítette meg, hogy Kim Dzsongun Oroszországba utazik
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden nem volt hajlandó megerősíteni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hamarosan találkozik-e Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel.

Észak-Korea két ballisztikus rakétát tesztelt
Észak-Korea szerdán két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát tesztelt egy "taktikai nukleáris gyakorlat" keretében - erősítette meg a helyi állami média.

Kim Dzsong Un és Vlagyimir Putyin levelet váltott
Korea japán gyarmati uralom alóli felszabadulásának 78. évfordulója alkalmából, amely a félsziget mindkét országában, így Dél-Koreában is nemzeti ünnepnek számít, levelet írt egymásnak Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte augusztus 15-én, kedden a KCNA észak-koreai hírügynökség.

Jelentősen növelné a rakétagyártást országában Észak-Korea vezetője
Kim Dzsongun észak-koreai vezető az ország fegyvergyáraiban tett látogatása során a rakátagyártási kapacitás jelentős növelésére szólította fel az illetékeseket.