Észak-Korea
A NATO-t aggasztja, hogy Oroszország támogatást nyújthat Észak-Koreának nukleáris és rakétaprogramjához
Jens Stoltenberg szerint Oroszország ukrajnai háborúját Kína, Észak-Korea és Irán segíti.
Dél-Korea felfüggeszti az Észak-Koreával kötött 2018-as katonai megállapodást
Észak-Korea szeméttel töltött légballont küldött át a közös határukon.
Észak-Korea taktikai ballisztikus rakéta tesztkilövést hajtott végre
Kim Dzsongun az ország tejhatalmú vezetője személyesen felügyelte a pénteki tesztet, és kijelentette, hogy megerősíti az ország nukleáris erejét.
Meghalt Kim Kinam volt észak-koreai propagandavezető
94 éves korában elhunyt Kim Kinam, Észak-Korea propagandaosztályának hosszú időn át hivatalban lévő vezetője, aki az uralkodó dinasztia mindhárom generációját szolgálta.
Észak-Korea kilőtt egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát
A rakéta a Japán-tenger felé körülbelül 600 kilómétert tett meg mielőtt a tengerbe zuhant volna.
Észak-Korea állítása szerint csúcstalálkozóra hívja őket a japán miniszterelnök
Kim Dzsongun húga értesítette erről a médiát.
Új fejlesztésű hiperszonikus rakétahajtóművet tesztelt Észak-Korea
A rakéta percek alatt elérheti Szöult.
Ballisztikus rakétákat lőtt ki Észak-Korea
Kim játékai.
Észak-Korea orosz turistákat fogad, először a covidjárvány óta
Pénteken orosz turisták egy csoportja érkezett Észak-Koreába.
ENSZ-jelentés: Észak-Korea jelentősen növelte gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait Oroszországgal
A globálisan elszigetelt Észak-Korea jelentősen növelte kereskedelmi forgalmát és kiterjesztette a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait Oroszországgal – közölte a dpa német hírügynökség egy ENSZ-jelentésre hivatkozva pénteken.