Emmanuel Macron

Orbán Viktor Macronnal találkozik hétfő este Párizsban
A találkozóra a március végi EU-csúcs előkészületei keretében kerül sor.

Újrakezdésről állapodtak meg a franciák és a britek
Rishi Sunak és Emmanuel Macron között téma volt az illegális bevándorlás kezelése.

Országos méretű sztrájk Franciaországban
A tervezett nyugdíjreform ellen tiltakoztak a közszférában dolgozók. A rendőrség szerint több mint 3 és fél millióan tüntettek, leállt az üzemanyag-szállítás, a vonatközlekedés nagy része és csökkentették a repülőjáratok számát.

Elkezdődött a müncheni biztonságpolitikai konferencia
Münchenben elkezdődött a biztonságpolitikai konferencia, a világ legnagyobb ilyen rendezvénye, melyen idén is számos állam- és kormányfő vesz részt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette: az ukrán győzelemnek, Ukrajna uniós és NATO-tagságának, országa felszabadításának nincs alternatívája.

Franciaország nem zárja ki, hogy harckocsikat szállít Ukrajnának
Franciaország nem zárja ki, hogy Leclerc típusú harckocsikat szállít Ukrajnának támogatásul az Oroszország elleni háborúban - mondta vasárnap Emmanuel Macron francia államfő Olaf Scholz német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján Párizsban.

Macron Franciaország védelmi költségeinek a megemelését tűzte célul
A francia elnök szerint a jövőben fenyegető potenciális veszélyek miatt a hadsereg átalakításra szorul.

Macron nem kér bocsánatot Algériától a gyarmatosításért
A francia elnök szerint a bocsánatkérés a legrosszabb döntés lenne.

Macron szerint nem valószínű, hogy Ukrajna NATO-tag lesz
A francia elnök úgy gondolja, hogy Európának csökkentenie kell az Egyesült Államoktól való katonai függőséget.

Kreml: Szó sem lehet idei orosz csapatkivonásról
Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője reagált Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kijelentésére, hogy az orosz csapatok kezdjék a csapataik kivonását a karácsonyi időszakban az ukrán frontról.

Milyen eredménnyel zárult Macron washingtoni látogatása?
A francia elnök néhány nappal ezelőtt Washingtonban igyekezett meggyőzni az amerikai elnököt, hogy módosítson az európai cégekkel szemben agresszív infláció csökkentési törvényén.