Egyház
A pápa, aki félt magára haragítani a véres kezű kancellárt
XII. Piusz vatikáni egyházfő már 1942-ben tudhatott a haláltáborok működéséről.
Ha gyónás közben bűncselekményről értesül egy pap, jelentenie kéne azt a rendőrségen
Az SaS azt javasolja, hogy a papoknak jelenteniük kelljen, ha a gyónás alatt súlyos esetleg szexuális visszaéléssel kapcsolatos bűncselekményről szereznek információt.
Cirill atya érsekújvári kálváriája
Hiába a felháborodás és tiltakozás, az érsekújvári magyar hívek nagy bánatára 22 év papi szolgálat után távozni kényszerül a városból Kovalcsik Zoltán Cirill atya szentendrei ferences pap, miután a szlovák ferences rendtartomány visszavonta lelkipásztori megbízását.
Ferenc pápa köszönetet mondott a szeretetteljes magyarországi fogadtatásáért
A történelmi és vallási gyökerek, valamint a népek közötti hidak nemzetéről beszélt Ferenc pápa magyarországi látogatását idézve az általános audiencián a Szent Péter téren szerdán, ahol megköszönte a hatóságok, a helyi egyház és a magyar nép szeretetteljes fogadtatását.
Szlovákiai püspökök gratuláltak a Szentatyának megválasztásának 10. évfordulója alkalmából
A püspökök Isten áldását, egészségét és erőt kívántak a mai napon 10 éve hivatalba lépett Ferenc pápának.
A német katolikus egyház bevezeti a homoszexuális párok megáldását
Hangsúlyozták, hogy világosan különbséget kell tenni az áldás és a házasság között.
A lakosság 61 százaléka támogatja az állam és az egyházak szétválasztását
A lakosság 61 százaléka támogatja az állam és az egyházak szétválasztását - derült ki az NMS Market Research Slovakia online felmérésből.
Ferenc pápa: A homoszexualitás nem bűn
Az egyházfő azt szeretné, hogy az LMBTQ+ közösség tagjai is legyenek üdvözölve az egyházban.
Várhatóan vasárnaptól lehet látogatni a pápa nyughelyét
A Szent Péter-székesegyház altemplomában helyezték örök nyugalomra XVI. Benedeket.
Elhunyt XVI. Benedek emeritus pápa
Az év utolsó napján adta vissza teremtőnek a lelkét a volt pápa. A temetése január 5.-én lesz a Szent Péter téren.