Egyesült Királyság

Kötelező lesz az elektronikus beutazási engedély Nagy-Britanniába
A Nagy-Britanniába történő beutazáshoz hamarosan elektronikus beutazási engedélyt kell igényelniük azoknak is, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak az országba.

Nincs uborkaszezon a brit belpolitikában
Londonban és Skóciában is áll a bál.

Lemondott képviselői mandátumáról Boris Johnson
A volt brit kormányfő 2001 óta volt a brit parlament tagja, vagyis 22 éves pályafutása szakad meg az Egyesült Királyság politikai élvonalában.

A brexit után sem csökken a bevándorlók száma Nagy-Britanniában
A brit választók úgy érzik, nem igazán jött be az Európai Unióval való szakítás az országuknak.

Orosz külügy: a G7-ek célja „pszichológiai, katonai és politikai nyomást” gyakorolni Oroszországra és Kínára
Az orosz külügyminisztérium szerint a G7-országok vezetői által alkalmazott "nukleáris retorikának” egyetlen célja, hogy „pszichológiai, katonai és politikai nyomást” gyakoroljanak Moszkvára és Pekingre.

Miért verte ki a biztosítékot a briteknél II. Erzsébet királynő temetése?
A temetés és a nemzeti gyász rendkívül magas költsége borzolja a kedélyeket az Egyesült Királyságban.

Megkoronázták III. Károly királyt
73 évig volt a trón várományosa, az uralkodásig vezető útja pedig kétségkívül rögös volt.

A britek jobban lelkesednek a hosszú hétvégéért, mint a koronázásért
A YouGov közvéleménykutató csoport 3400 brit felnőtt bevonásával kész

Károly király fejére került a korona
2200 vendég előtt koronázta meg Canterbury érseke III. Károlyt a londoni Westminster-apátságban.

Milyen uralkodó válik majd III. Károlyból
Új fejezet kezdődik az ezeréves múltra visszatekintő monarchia életében.