Egészségügyi Minisztérium
Válságmenedzsmentet állított az NCZI élére az egészségügyi minisztérium
Az év eleje óta válságmenedzsment irányítja a Nemzeti Egészségügyi Információs Központot (NCZI).
Két részletben kapják meg az egészségügyi dolgozók a stabilizációs hozzájárulást
Az első részletet, nettó 2 500 eurót december 31-ig. A második részlet mértéke és folyósításának ideje a vonatkozó törvénymódosítás függvénye.
Válságban a gyermekorvosi szakrendelői szektor
A közeljövőben a nővérek végezhetik a preventív gyermekorvosi kivizsgálásokat, hogy enyhítsék a kevés megmaradt szakorvoson lévő terhet.
Futótűzként terjed az elektromos cigarettázás a tinédzserek körében
Az Egészségügyi Minisztérium a fiatalok felvilágosítására helyezné a hangsúlyt és így küzdene az általános egészségi állapotukér.
Egészségügyi minisztérium: a rendkívüli állapotra továbbra is szükség van
A tárca arra hivatkozik, hogy a WHO sem jelentette be a világjárvány végét.
Jóváhagyta az orvosbérek emelésére vonatkozó javaslatot az egészségügyi bizottság
Egyúttal javasolja, hogy a törvényhozás gyorsított eljárásban tárgyaljon a kérdésről.
Jóváhagyta az orvosok fizetésemelésére vonatkozó javaslatot a kormány
Az Orvosszakszervezeti Szövetség követeléseire reagálva mindezt gyorsított eljárás keretében tette.
Több drog került a tudatmódosító szerek hivatalos jegyzékébe
Az Egészségügyi Minisztérium célja, hogy büntetőjog rugalmasabbá tegye a kábítószerek és pszichotróp anyagok illegális előállítására és értékesítésére összpontosító szervezetek illegális tevékenységének büntetését.
Bízik az orvosok és a kormány megegyezésében a Páciensek Jogvédő Szövetsége
Ellenkező esetben a szövetség a kórházi ellátást biztosító válságtervet vár el a szaktárcától.
Egyelőre nem kér segítséget a katonaorvosoktól az egészségügyi tárca
Jelenleg 40 bevethető orvos dolgozik a Szlovák Fegyveres Erőknél.