Egészségügyi Minisztérium
Két tisztségre is pályázatot hirdetett az egészségügyi minisztérium
Az egészségügyi minisztérium pályázatot írt ki a Nemzeti Transzplantációs Szervezet igazgatói tisztségének betöltésére. Az érdeklődők december 13-ig nyújthatják be jelentkezésüket - közölték a minisztérium hivatalos honlapján.
December 5-ig kell benyújtania javaslatait az egészségügyi tárcához az nővéri és szülészasszisztensi szakszervezetnek
Peter Čvapek, az Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Osztályának igazgatója levélben szólította fel az Egészségügyi Nővérek és Szülészasszisztensek Szakszervezetét, hogy dolgozza ki a nővérek és szülészasszisztensek helyzetének javítására irányuló javaslatait.
Az orvosok a túlórák felmondását fontolgatják, amiért nem tárgyal velük az egészségügyi tárca
A Szlovák Orvosszakszervezet bírálja az egészségügyi minisztériumot, amiért figyelmen kívül hagyja tárgyalási kezdeményezéseit, és alábecsüli a helyzet súlyosságát.
A mentőorvosok úgy támogatják a felmondó kórházi orvosokat, hogy többségében nem mondanak fel
Összeomlás szélén van a szlovák egészségügy. Mintegy 3200 orvos adta be a felmondását. Mit tesznek ebben a helyzetben a mentőorvosok?
Kamil Šaško tovább tárgyal az egészségügyi dolgozókkal
Kamil Šaško egészségügyi miniszter csütörtökön folytatja a tárgyalásokat az egészségügyi dolgozókkal a konszolidációs intézkedésekre vonatkozó javaslattal kapcsolatban.
Az egészségügyi miniszter egyelőre nem tett javaslatokat a LOZ-nak, folytatják a tárgyalásokat
Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter egyelőre semmilyen kompromisszumos javaslatot nem tett az Orvos Szakszervezetek Szövetsége (LOZ) számára a konszolidációs intézkedésekkel kapcsolatban. Meghallgatta a követelésiket, érveiket, a tárgyalások pedig folytatódni fognak. Ez Peter Visolajský, a LOZ elnöke kijelentéseiből derül ki, amelyeket a miniszterrel folytatott találkozó után tett.
Az államfő örül, hogy új miniszter folytatja a munkát az egészségügyi tárca élén
Peter Pellegrini köztársasági elnök örül, hogy az egészségügyi tárca új miniszterrel folytathatja a munkát. Hangsúlyozta, hogy az önálló Szlovákia fennállása óta ennek a tálcának az élén váltotta egymást a legtöbb miniszter.
Az államfő elfogadta Zuzana Dolinková lemondását, és kinevezte Kamil Šaškót
Šaško azonnal tárgyalni akar az egészségügyi ágazat képviselőivel.
PS: Šaškónak nehéz dolga lesz, fontos lesz számára a miniszterelnök támogatása
Oskar Dvořák (PS) ellenzéki parlamenti képviselő szerint az új egészségügyi miniszter számára a legfontosabb az lesz, hogy elnyerje Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök támogatását.
Az államfő csütörtökön elfogadja Dolinková lemondását, kinevezi Šaškót
Peter Pellegrini csütörtök délután elfogadja Zuzana Dolinková (Hlas-SD) lemondását, majd kinevezi egészségügyi miniszternek Kamil Šaškót – tájékoztatott az elnöki hivatal.