Eduard Heger
Szlovákia azon országok közé tartozik, amelyek elítélik Oroszország magatartását
Szlovákia ma a jó oldalon áll – jelentette ki az ukrajnai helyzetre reagálva Eduard Heger miniszterelnök a parlament biztonsági tanácsának tegnapi rendkívüli ülése után.
A szlovák politikai szcéna elítéli Putyin lépését
„Az úgynevezett népköztársaságok elismerése akadályozza a konfliktus megoldására irányuló erőfeszítéseket” – jelentette ki Zuzana Čaputová.
Rendkívüli ülésre hívta össze Eduard Heger Szlovákia Biztonsági Tanácsát
Az orosz-ukrán konfliktus lesz a témája a rendkívüli ülésnek, amin az államfő is részt vesz.
Telefonon egyeztetett Eduard Heger és Volodimir Zelenszkij
Eduard Heger (OĽaNO-s) miniszterelnök telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
A miniszterelnök elégedetlen az igazságügyi reform egy részével
Heger szerint a legnagyobb kudarc, hogy nem érték el a bíróságok szakszerűbb működését.
A három fő közjogi méltóság kedden megbeszélést tartott
Az ukrajnai válság és annak Szlovákiára való hatásai volt a fő téma az elnöki palotában.
A kormányfő a demokrácia jelentőségét hangsúlyozta
Heger szerint az ország demokratikus berendezkedését veszélyeztetik a dezinformációk és a szélsőségesek támadásai.
Az Aggódó Anyák Polgári Társulás tagjaival találkozott Eduard Heger
Eduard Heger kormányfő elfogadta az Aggódó Anyák Polgári Társulás meghívását arra a találkozóra, amelyen a szervezet tagjai arról szeretnének beszélni, hogyan tervezi a kormányfő megvalósítani a klímacélokat és küzdeni a klímaválsággal.
A miniszterelnök szerint a parlament elfogadja a védelmi szerződést
Az államfő is kész ratifikálni a megállapodást.
Az Európai Bizottság zöld ügyekért felelős alelnöke nagyra értékelte az együttműködést Szlovákiával
A kormányfő a környezetvédelmi szempontból jelentős készülő reformokról is beszámolt az alelnöknek.