Dunaszerdahely
Elnapolták a Sátor-banda sírásójaként emlegetett H. Lehel ügyének főtárgyalását
A vádlott H. Lehel áldozatai között van Sátor Lajos, a bűnözői csoport vezére, valamint strómanok, és a banda másik vezetője, Reisz András is.
2023-ban az év első újszülöttje az Áron nevet kapta
Az Áron nevet kapta az a kisfiú, aki 2023-ban az év első újszülöttjeként jött a világra a dunaszerdahelyi kórházban.
Január végéig tehetnek javaslatot a városi díjak odaítélésére a dunaszerdahelyiek
Mindezt írásban tehetik meg. A díjátadó ünnepségre Szent György-nap alkalmából kerül majd sor.
Faültetés a dunaszerdahelyi Újfalu lakótelepen
A „Biodiverzitás támogatása Szlovákia településein“ elnevezésű projekt keretében az ország mintegy 190 településére ültetnek fákat, bokrokat.
Robot segédkezik a dunaszerdahelyi kórház térdízületi műtétei során
A múlt héten végezték el az első ilyen típusú robotizált teljes térdprotézisműtétet Közép- és Kelet-Európában.
Ülésezik a kormány
Terítéken a Pozsony - Dunaszerdahely - Komárom vasútvonalon személyszállító vonatok üzemeltetésére sikerrel pályázó vállalat és a szaktárca keretmegállapodás-tervezete is.
Már Dunaszerdahelyen is adhatunk vérplazmát
A vérplazma rendszeres adása elősegíti, hogy az ezekre a gyógyszerekre rászoruló páciensek időben és kellő mennyiségben juthassanak hozzá a készítményekhez.
Újratemették a Pókateleki Kondé családot
Egy emlékkonferenciát is tartanak majd a Kondék újratemetéséről
Ingyenes tömegközlekedés Dunaszerdahelyen
Ingyenesek lesznek a városi buszok Dunaszerdahelyen, döntött a városi önkormányzat az utolsó ülésén ebben a választási időszakban.
Gyökértisztító Rakottyáson, próbababa Tornalján, nyitott sportpályák Dunaszerdahelyen
Hétről hétre, regionális hírműsorunk.