Donald Trump

Sorosozással és Joe Biden támadásával válaszolt Donald Trump a vádemelésre
Donald Trump a bíróságon tagadta az ellene felhozott vádakat a büntetőperében, majd Floridai birtokán beszédet mondott, amelyben volt elnökként többek közt azt mondta az Egyesült Államok a pokolra jut.

Ártatlannak mondta magát Donald Trump
Ártatlannak mondta magát az ellene felhozott vádakban Donald Trump volt amerikai elnök a New York-i bíróság előtt, miután kedden hivatalosan is vád alá helyezték.

Donald Trump már New Yorkban van, közép-európai idő szerint este nyolckor áll bíróság elé
"Boszorkányüldözésnek" nevezte az ellene indult büntetőeljárás a volt elnök.

Bíróság elé áll Donald Trump volt amerikai elnök
Trumpnak várhatóan ezen a héten kell majd megjelennie a New York-i büntetőbíróságon.

Vádat emeltek Donald Trump volt amerikai elnök ellen
Trump ellen megvesztegetés gyanújával emeltek vádat. Ő az első amerikai elnök, akit bűncselekménnyel vádolnak.

Szijjártó Péter : elegünk van a nyugatról érkező kritikákból
A magyar kormány háborúval kapcsolatos álláspontja egybecseng Donald Trump hétvégi beszédével.

Nem kattant bilincs Trump csuklóján
Vádat emelhetnek Trumppal szemben, ő lenne az amerikai történelemben az első megvádolt elnök.

Donald Trump visszatért a Facebookra
A volt amerikai elnök oldala több mint két év után ismét elérhető legnagyobb szociális hálón.

A Capitolium ostromának sértettei perelhetik Trumpot
Donald Trump perelhető - döntött az Amerikai Igazságügyminisztérium, amely a két évvel ezelőtti Capitóliumi támadást illetően vitatja el a volt elnök mentelmi jogra vonatkozó követeléseit.

Szigorítaná a bevándorlást a mexikói határon Joe Biden
Több tízezer, a mexikói-amerikai határra érkező bevándorlótól vonná meg a menekültkérelem lehetőségét Joe Biden amerikai elnök legújabb javaslata, ami több tekintetben is Donald Trump bevándorláspolitikáját tükrözi.