Donald Trump

Trump vádjával szemben a Nyugat kérte Kijevet, hogy „ne provokálja Moszkvát” a Krím elfoglalásakor
Refat Csubarov, a Krími Tatár Szövetség elnöke cáfolja Donald Trump állítását, miszerint Ukrajna harc nélkül adta fel a Krímet 2014-ben.

„Állj le, Vlagyimir“ – Donald Trump elítélte a kijevi orosz támadást
Donald Trump amerikai elnök élesen bírálta Oroszországot a Kijev elleni súlyos rakétatámadás miatt, amely legalább kilenc halálos áldozatot követelt és 77 sebesültet hagyott maga után.

Donald Trump a felsőoktatást korlátozó rendeleteket írt alá
Donald Trump amerikai elnök szerdén hét rendeletet írt alá, amelyek célja a felsőoktatási intézmények és azok akkreditációs szervezeteinek szigorúbb ellenőrzése.

Donald Trump közölte: az oroszokkal már megállapodtak a béke ügyében
Az Egyesült Államoknak sokkal nehezebb Kijevvel, mint Moszkvával tárgyalni az ukrajnai konfliktus rendezéséről – jelentette ki Donald Trump egy Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón szerdán.

Trump szerint Zelenszkij vet a békének gátat
Miután az utolsó pillanatban kútba esett a londoni tárgyalás az amerikaiak, a britek, a franciák és az ukránok között, Donald Trump a közösségi médiában úgy nyilatkozott, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hátráltatja a béketárgyalásokat, amikor arról beszél, hogy Ukrajna nem fogja elismerni a Krím félsziget elfoglalását – írta Trump a saját közösségi oldalán.

Trump újabb rendeletét blokkolta egy bíró
Egy amerikai szövetségi bíró kedden ideiglenesen blokkolta a Trump-kormányzat azon tervét, hogy leállítsák az Amerika Hangját, a Szabad Ázsia Rádiót és a Közel-Kelet műsorszóró hálózatát.

Felmérés: Bezuhant a Donald Trump megválasztását követő gazdasági optimizmus
A januárban beiktatott elnök népszerűsége meglehetősen alacsony a gazdaságpolitikai intézkedései miatt.

Donald Trump is részt vesz Ferenc pápa temetésén
Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania is részt vesznek Ferenc pápa temetésén Rómában – közölte Trump hétfőn a Truth Social nevű közösségi oldalán.

Donald Trump elismerheti a Krím-félsziget feletti orosz fennhatóságot
Az Oroszország elleni szankciók egy részének feloldását és a Krím-félsziget feletti orosz fennhatóság elismerését is kilátásba helyezheti Washington, előmozdítva ezzel a béketárgyalások elkezdését és a háború lezárását – írja a Bloomberg.

A NATO-főtitkár támogatásáról biztosította az amerikai elnök béketörekvéseit
Mark Rutte NATO-főtitkár keddi odesszai látogatásán támogatásáról biztosította Donald Trump amerikai elnök béketörekvéseit annak ellenére, hogy szerinte „nem könnyű tárgyalni” sem Ukrajnával, sem Oroszországgal.