Diplomácia
A törökországi Antalyában tárgyal Szergej Lavrov orosz és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter
A tárgyalás célja az, hogy előkészítsék az orosz és az ukrán államfő találkozóját.
Megszűnhet az orosz diplomata útlevéllel rendelkezők vízummentessége
Eközben tovább emelkedik a Szlovákiába érkező menedékkérők száma, így a védelmi minisztérium a zöldhatár megerősítését tervezi.
Rendkívüli ülést hívott össze a házelnök
Ukrajna szlovákiai nagykövete is részt vesz az ülésen.
Orosz diplomaták kiutasításáról tanácskozik a kormány – jelentette ki a miniszterelnök
A külügyminisztérium bekérette a pozsonyi orosz nagykövetet.
Putyin nem elégszik meg Ukrajna lerohanásával?
Az Egyesült Államok külügyminisztere szerint elképzelhető, hogy az orosz hadsereg más államokba is betenné a lábát.
A kínai külügyminiszter úgy fogalmazott: tárgyalások útján kell kialakítani Európa biztonsági mechanizmusát
Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön telefonon egyeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel az…
Peking: az „egyoldalú szankciók“ nem jelentenek hatékony megoldást
A kínai külügyminisztérium szóvivője az Egyesült Államoknak tulajdonította be az orosz-ukrán konfliktus elharapozódását.
A Fehér Ház közlése szerint Oroszországnak vissza kell térnie a diplomáciai lépésekhez
Az Egyesült Államok külügyminisztere szerint nincs már értelme az orosz kollegájával való találkozásnak.
Vlagyimir Putyin elismerte a lázadó ukrán régiók függetlenségét
Az események miatt ukrán elnök fontolóra veszi az Oroszországgal való diplomáciai kapcsolatok megszakítását.
Blinken kész találkozni Lavrovval, ha Oroszország addig nem támadja meg Ukrajnát
A két külügyminiszter csütörtökre tervezett találkozót Genfben.