Csehország
A cseh képviselők elfogadták a vitatott médiatörvényt, amely növeli a közszolgálati díjakat
A cseh parlament elfogadta a nagy médiatörvény-módosítást, amelyről a képviselők tavaly júliustól vitáztak. A módosítások, amelyek többek között növelik a közszolgálati médiák díjait, végül a kormányzó koalíciónak 99 szavazattal sikerült átverniük, 89 képviselő ellenében.
Beteges korrupciói a legnagyobb cseh kórházban
A Motol Egyetemi Kórház korrupció-gyanús közbeszerzései után nyomoz a rendőrség.
Az államfő részt vesz a slavkovi hármak találkozóján
Peter Pellegrini államfő szerdán részt vesz a slavkovi hármak, tehát Szlovákia, Csehország és Ausztria találkozóján (S3). Petr Pavel cseh és Alexander Van der Bellen osztrák államfővel a Brünn melletti slavkovi kastélyban találkoznak, ahol megemlékeznek a slavkovi nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulójáról. Erről az elnöki iroda sajtóosztálya tájékoztatott.
Nem áramlik a kőolaj a Barátság-vezetéken Csehországba, a miniszter szerint nem fenyeget a hiány veszélye
Az oroszországi Barátság kőolajvezetékből nem áramlik olaj Csehországba. Ezt Lukáš Vlček cseh ipari és kereskedelmi miniszter mondta kedden. Hozzátette, hogy Csehországot nem fenyegeti olajhiány.
Mérgező anyagot szállító tehervonat gyulladt ki Csehországban
Súlyos vonatbaleset történt Csehország Olomouc régiójában. Hustopeče nad Bečvou településen egy benzolt szállító tehervonat gyulladt ki, a mozdony és minimum öt vagon lángolt, a teleülést sűrű fekete füst lepte el.
Tüntetések külföldön is
Pénteken a külföldön élő szlovákok is megemlékeztek Ján Kuciak újságíróról és menyasszonyáról, Martina Kušnírováról haláluk hetedik évfordulóján.
Új szlovák nagykövet érkezik Csehországba egy hónapon belül
Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter bejelentette, hogy az új szlovák nagykövet körülbelül egy hónapon belül foglalja el hivatalát Csehországban.
Fiala: A párizsi találkozó nem vezet sehova
A hétfői találkozó, amelyet Emmanuel Macron francia elnök hívott össze néhány európai vezető számára Párizsba, a cseh miniszterelnök, Petr Fiala szerint nem fog semmit megoldani.
A cseh védelmi tárca elismerte azokat a katonákat, akik szlovákiai misszióban vettek részt
A cseh védelmi minisztérium elismerésben részesítette azokat a katonákat, akik különböző külföldi missziókból tértek haza.
Peter Pellegrini találkozott Petr Pavel cseh köztársaság elnökkel
Peter Pellegrini szlovák és Petr Pavel cseh államfő egyetért abban, hogy javítani kell a két ország politikai kapcsolatait.