Büntető törvénykönyv

A Magyar Szövetség is bírálja a Btk.-t de Šimkovičová kapcsán nincs egységes álláspont
A többi ellenzéki párthoz képest ugyanis a magyar párt ritkábban nyilvánult meg Büntető törvénykönyv módosításával kapcsoltban.

Ficót bírálja az ellenzék a Btk. körüli politikai játszma miatt
Robert Ficót (Smer-SD) bírálja az ellenzék a Btk. körüli politikai játszmája miatt. Az SaS felszólította a kormányfőt, haladéktalanul írja alá a törvénymódosítást és adja át az államfőnek.

A kormány csökkentette a nemi erőszak bűncselekményének elévülési idejét is
A Fico-kormány csökkentette a nemi erőszak bűncselekménye esetében az elévülési időt 20 évről 10 évre.

Šutaj Eštok beleegyezne az erőszakos bűncselekmények szigorúbb büntetésébe
Ha Zuzana Čaputová köztársasági elnök megvétózza a büntető törvénykönyv módosítását az erőszakos bűncselekményekre vonatkozó rendelkezésekkel kapcsolatban, Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter arra számít, hogy a koalíció nem fogja megtagadni a változtatásokat. Ezt a TA3 V politike című vasárnapi vitaműsorában mondta.

Michelko feltételezi, hogy a köztársasági elnök megvétózza a Btk. elfogadott módosítását
A parlament kulturális és médiabizottságának elnöke, Roman Michelko feltételezi, hogy Zuzana Čaputová köztársasági elnök megvétózza a büntető törvénykönyv elfogadott módosítását. Ezt az RTVS Szombati párbeszédek című műsorában jelentette ki.

Korčok rossz hírnek tartja a büntetőjogban jóváhagyott változtatásokat
Ivan Korčok köztársaságielnök-jelölt szerint rossz hírt jelentenek Szlovákiára nézve a büntetőjogban jóváhagyott változtatások.

Mindent megteszünk azért, hogy a jóváhagyott módosítás hatályba lépjen, mondta Fico
A Büntető törvénykönyv módosításával teljesítettük a választások előtti ígéretünket. Ezt Robert Fico kormányfő közölte egy videóban a közösségi oldalán.

Az államfő szerint a jóváhagyott módosítás gyengíti a szexuális erőszak elleni védelmet
A Büntető törvénykönyv jóváhagyott módosítása gyengíti a szexuális erőszak elleni védelmet. Ez is az ilyen alapvető változtatások elhamarkodott elfogadásának az egyik következménye. Ezt Zuzana Čaputová államfő közölte a közösségi oldalán.

A korrupciót feltáró szervezetek is bírálják a Btk. módosítását
A Büntető törvénykönyv módosításának jóváhagyását az Állítsuk meg a korrupciót alapítvány (Nadácia Zastavme korupciu - NZK), valamint a Transparency International is bírálja.

Susko: Minden polgár védelmét biztosítjuk
A Büntető törvénykönyv módosítása biztosítja, hogy a törvény mindenkire nézve igazságosabban működjön, jelentette ki az igazságügyi miniszter. Boris Susko (Smer-SD) a JoJ televízió csütörtök esti vitaműsorának vendége volt, ahol azt mondta, a múltban több alkalommal is sérültek az emberi jogok és szabadságok az igazságszolgáltatás során, és ez a törvény biztosítja minden polgár védelmét.