Budapest
Magyarország is megszavazta az orosz háborús jogsértéseket elítélő ENSZ-határozatot
Hetvenhárom ország tartózkodott, tizennégy nemmel szavazott.
Több tízezren tüntettek tegnap Budapesten a jobb oktatásért
Az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által meghirderdetett rendezvényen több, a közéletben és kultúrában tevékenykedő személy is felszólalt.
Középiskolás fiú támadt diáktársára Budapesten
Késsel támadt diáktársára egy Budapesti, első kerületi középiskola 18 éves tanulója.
Sztrájkolnak a szemétszállítók Budapesten
Azóta a főváros egyes részein nincs szemétszállítás.
Több tízezren tüntettek a tanárok jogaiért Budapesten
Méltó bért, szabad oktatást követeltek.
Az abortuszszabályok szigorítása ellen tüntettek Budapesten
A demonstrációhoz 14 civil szervezet is csatlkozott.
Budapesten a magasabb pedagógus bérekért tüntettek a diákok
A demonstráció szervezői azt szeretnék, hogy a kormány megoldást találjon a tanárhiányra
Ismét a kata módosítása ellen tüntettek Budapesten
Ismét tüntetést tartottak a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) módosítása ellen tiltakozók Budapesten.
Hazai pályán kapott ki a Ferencváros a pozsonyi Slovantól
A mérkőzést a szurkolók rendbontása előzte meg. Egy hét múlva visszavágó a pozsonyi téglamezei stadionban.
A szlovák rendőrség is segít a budapesti focimeccsen a rendfenntartásban
A Slovan szurkolók ellenőrzése lesz a szlovák rendőrök feladata a Ferencváros elleni mérkőzés előtt.