Budapest

Szentszéki államtitkár: Ferenc pápa a béke zarándokaként érkezik Magyarországra
Háromnapos magyarországi látogatásával Ferenc pápa az európai testvériség erősítését kívánja hangsúlyozni, valamint köszönetet mond a Magyar Katolikus Egyháznak, amiért lehetővé tette az Ukrajnából érkező több mint négymillió ember biztonságos áthaladását Magyarországon - jelentette ki Pietro Parolin szentszéki államtitkár nem sokkal Ferenc pápa Magyarországra indulása előtt.

Magyarországra érkezik Ferenc pápa
Az egyházfő három napot fog tartózkodni Magyarországon.

A pedagógusok státusztörvénye ellen tüntettek Budapesten
A pedagógusok az előkészítés alatt tartó státusztörvény ellen demonstráltak április 24-én, hétfőn Budapesten. A rendőrség könnygázt is bevetettek, több diákot a mentősök láttak el.

Hans Zimmer megkezdte európai koncertturnéját
Hans Zimmer Oscar-díjas filmzeneszerző vasárnap Oberhausenben kezdte meg európai koncertturnéját, amelynek állomása június 5-én Budapesten lesz, június 6-án pedig Pozsony.

Esterházy-díjjal tüntették ki Majnek Antalt
A Rákóczi Szövetség Esterházy-díjat adományozott Majnek Antal nyugalmazott munkácsi római katolikus püspöknek a kárpátaljai magyarokért és minden Kárpátalján élő emberért végzett szolgálata elismeréseként.

Városi séta #3: Budapest, Józsefváros
Bemutatjuk a Pál utcai fiúk helyszíneit.

Pápalátogatás: ismertették az esemény jelmondatát
A legnagyobb egyházi méltóság április 28-30. között fog Magyarországra látogatni.

Az ügyészség indítványozta a rendőrgyilkos letartóztatását
A gyanúsított személyt korábban is elítélték erőszakos bűncselekményekért.

Orbán Viktor: Brüsszel üti a gyerekeinket
"Ha Brüsszel nem fizeti ki az ösztöndíjakat, akkor majd mi kifizetjük” - mondta a magyar miniszterelnök.

Megszúrtak három rendőrt a budapesti Újbudán
Az egyik rendőr életét vesztette. A késes támadóra rálőttek a rendőrök, majd elfogták.