Biztonság

Az iskolákban mesterséges intelligenciával ellátott megfigyelő rendszerek ügyelnek majd a biztonságra
2026 végére mintegy 3000 iskolába kerülhetnek mesterséges intelligenciával ellátott kamerák, hogy kivédhetők legyenek a biztonsági fenyegetések - jelentette ki Matúš Šutaj Eštok (Hlas) a szerdai kormányülés után.

A NATO bejelentette a 2024-es katonai és polgári költségvetésének növelését
A NATO csütörtökön bejelentette, hogy 2024-re 12 százalékkal, több mint 2 milliárd euróra növeli katonai költségvetését. Polgári költségvetését több mint 18 százalékkal, 438 millió euróra emeli.

Sklenár szerint Čaputová jó NATO-főtitkárjelölt lenne
Zuzana Čaputová köztársasági elnök „igazán jó jelölt” lenne a NATO-főtitkári tisztségre – mondta Martin Sklenár védelmi miniszter a kabinet ülése után.

Törölte a kormány a munkahelyi ablakmosásra vonatkozó minimális időszakot
A kabinet módosította a minimális munkahelyi biztonsági és egészségügyi előírásokra vonatkozó rendeletet.

Uniós belyügyi biztos: Románia és Bulgária készen áll a schengeni térséghez való felvételre
Az Európai Uniónak jogi kötelessége ezt biztosítani, nekik pedig legitim elvárásuk, hogy csatlakozhassanak - jelentette ki Ylva Johansson.

Zeman: Csehországnak folytatnia kell Ukrajna megsegítését
A cseh államfő kijelentette: a biztonsági érdekeket ebben az esetben a gazdasági érdekek elé kell helyezni.

A Twitter elbocsátott biztonsági főnöke szerint a nemzetbiztonságra és a felhasználókra is kockázatos a cég működési gyakorlata
Nemzetbiztonsági kockázatot jelentő problémákról számolt be a Twitter közösségi oldalt üzemeltető vállalat elbocsátott biztonsági vezetője az általa kiszivárogtatott jelentésében.

Az Európai Bizottság alelnöke szerint erősebb Európai Unióra van szükség a védelem és biztonság területén
Valdis Dombrovskis, hogy az orosz rezsim nem érte el azokat a célokat, amelyeket előzetesen kitűzött magának.

A kormány semmi olyat nem tesz, amivel veszélybe sodorná Szlovákia biztonságát, jelezte a belügyminiszter
Roman Mikulec szerint egy olyan politkai pártot fellehetne számolni, amelyet külföldről finanszíroznak.