Bizalmatlansági indítvány

Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel
A NAKA eljárást indított Jaroslav Haščák és hat másik személy ellen, az SaS bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Heger-kormány ellen, a kisebbségi törvény tervezete miatt pedig a Szövetség és Gyimesi feszült egymásnak.

Heger: Sulík ismét egy demokratikus kormányt akar megbuktatni
A kormányfő és Igor Matovič OĽANO-elnök is visszautasítja, hogy a Heger-kabinet képtelen lenne segíteni az embereknek.

A kormány leváltását kezdeményezi az SaS
Sulík indoklása szerint a kabinet képtelen megoldani a lakosság problémáit, és már a maffia és a korrupció elleni harccal is felhagyott.

Roman Mikulec marad a belügyminiszter
71 képviselő szavazott a bizalmatlansági indítvány mellett.

A Smer ismét kezdeményezi Roman Mikulec belügyminiszter leváltását
Fico ezt azzal indokolja, hogy pártja szerint Mikulec nem kezeli kellő módon a migrációs válságot.

Matovič továbbra is marad a pénzügyminiszteri székben
A parlament kedden szoros eredménnyel ugyan, de mégsem váltotta le a pénzügyminisztert. Legalább 76 szavazat kellett volna ahhoz, hogy a pénzügyminisztert eltávolítsák a helyéről

Csak kedden szavazhat a parlament Igor Matovič leváltásáról
Néhány perccel az Igor Matovič pénzügyminiszter elleni bizalmatlansági indítványról való szavazás előtt félbeszakadt a parlament tegnapi ülése, mert rosszul lett Ján Kerekréti, az OĽaNO parlamenti képviselője.

Rendkívüli parlamenti ülésen próbálják szerdán leváltani Igor Matovič pénzügyminisztert
Az SaS által kezdeményezett indítványt 32 parlamenti képviselő támogatta aláírásával.

Matovič elleni bizalmi szavazás megpecsételheti a kormánykoalíció jövőjét?
A koalíciót ott hagyó SaS menesztenné a pénzügyminisztert, amivel az instabil kormány lehúzhatja a rolót a ciklusuk vége előtt.

Kormány: nem támogatjuk Mikulec leváltását
A Heger-kabinet szerint a belügyminiszter elleni bizalmatlansági indítvány hamis információkon alapul.