Beszéd

Beszédet mondott a köztelevízióban a házelnök a bársonyos forradalom 34. évfordulóján
Peter Pellegrini arról beszélt, hogy vissza kell térni 89 novemberének örökségéhez.

Biden: „Nem hagyjuk, hogy a Hamaszhoz hasonló terroristák és a Putyinhoz hasonló zsarnokok győzzenek“
A Hamász palesztin militáns mozgalomban és Oroszországban közös, hogy mindketten "el akarják pusztítani" a demokráciát a szomszédságukban - mondta Joe Biden amerikai elnök csütörtök éjszaka a nemzethez intézett beszédében, amelyet az Ovális Irodában tartott.

Az SaS élesen elítéli Orbán Viktor tusványosi beszédét, amelyben Szlovákiát „elszakított országrésznek“ nevezte
A párt szerint megengedhetetlen, hogy "hogy déli szomszédunk bármilyen módon kétségbe vonja a Szlovákia szuverenitását és területi integritását".

Rishi Sunak: Vége az aranykornak a brit-kínai kapcsolatokban
Sunak szerint, akit egy hónapja választott vezetőjévé és miniszterelnökké a kormányzó brit Konzervatív Párt, Kína rendszerszintű kihívást jelent a Nagy-Britannia által vallott értékekre és a brit érdekekre.

Putyin a Nyugatot ostorozta ünnepi beszédében
Putyin szerint "négy új régiója van Oroszországnak", pedig a megyék egy része még ukrán ellenőrzés alatt áll

Zelenszkij beszédet mondott
Az ukrán elnök Ukrajna függetlenségének 31. évfordulója alkalmából mondott beszédében kijelentette: országa vissza fogja foglalni az elcsatolt Krímet és a megszállt területeket keleten.

Az államfő is tartott beszédet Tomko bíboros temetésén
Optimizmust és reményt adott szlovákok számára Jozef Tomko bíboros - mondta a beszédében Zuzana Čaputová.

Petícióban tiltakozik a Magyar Tudományos Akadémia több tagja Orbán tusványosi beszéde ellen
A fajkeveredéssel kapcsolatos kijelentése miatt tiltakoznak az Akadémia tagjai.

A Szlovák Köztársaság elnöke Ukrajnában tartózkodik, felszólalt a parlamentben
Zuzana Čaputová államfő Ukrajnába látogatott.

Megtartotta évértékelő beszédét az Unió állapotáról Joe Biden amerikai elnök
Biden szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök óriási hibát követett el azzal, hogy megtámadta Ukrajnát, ezért a lépésért pedig meg fog fizetni.