Belpolitika
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel
Nem volt még ilyen kaotikus állapotban az országot vezetésével megbízott réteg.
Ha a politikusok január végéig nem jutnak megállapodásra, akkor szakértői kormány lesz
Boris Kollár nem támogatna egy szakértői kormányt. Szerinte az a fontos, hogy az ügyvivő kormány felkészítse az országot a választásokra.
Heger megköszönte Matovičnak, hogy beáldozta pozícióját
Eduard Heger holnap arra fogja kérni Zuzana Čaputová államfőt, hogy vegye el Igor Matovičtól a pénzügyminisztérium élére szóló megbízatást.
A költségvetés jóváhagyásával megmenekült a rezsicsökkentés
Az SaS a költségvetés támogatását a kiadási korlátokhoz, a vendéglátó és sportlétesítmények alacsonyabb áfájához és a koncessziós – vagyis a közmédia finanszírozására fizetett – díjak eltörléséhez kötötte.
Jóvahagyták az úgynevezett Heger-záradékot
A parlament jóváhagyta az ún. „Heger-záradékot”, amely lehetővé teszi az állam számára, hogy ideiglenesen feloldja a kiadási korlátokat.
Megszavazta a parlament a költségvetést
A parlament jóváhagyta a jövő évi állami költségvetést. A 136 jelenlévő képviselő közül 93-an szavaztak az év törvénye mellett.
Fico szerint Richard Sulíkot megfélemlítették ezért támogatja a költségvetést
Robert Fico (Smer) szerint Richard Sulíkot megfélemlítették, az SaS ezért támogatja mégis a jövő évi költségvetést.
A parlament csütörtökön szavazhat a költségvetésről
Sikerült a megállapodás a jövő évi állami költségvetéséről.
Milyen lehetséges forgatókönyvek a legvalószínűbbek a kormány leváltása után?
A kormány rekonstrukciója vagy előrehozott választás? A mérleg az utóbbi felé billen.
Eduard Heger szerint egyelőre szó sincs a kormány rekonstrukciójáról
Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő szerint egyelőre szó sincs a kormány rekonstrukciójáról, ahogy Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter távozásáról sem.