Belgium
Átadták Belgiumnak a brazil „drogbárót“ a magyar hatóságok
Kiemelt biztonsági intézkedések mellett a magyar hatóságok csütörtökön átadták Belgiumnak a világ legismertebb brazil kábítószercsempészét, Sergio Roberto de Carvalhót, akit tavaly nyáron Magyarországon fogtak el - tudatta honlapján június 16-án, pénteken a rendőrség.
Párkányi siker az európai fesztiválon
Először vett részt Belgiumban, Neerpeltben, a Fiatalok Európai Zenei Fesztiválján a párkányi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola diákzenekara.
Kiadható a Budapesten elfogott brazil drogbáró
Kiadható a Budapesten elfogott brazil "drogbáró", a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú eljárásában helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi határozatát - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség május 19-én, pénteken az MTI-vel.
Letartóztattak több mint harminc feltételezett maffiózót Németországban
Letartóztatták a 'Ndrangheta nevű olasz szervezett bűnözői csoport több mint harminc feltételezett tagját szerdán Németországban egy nemzetközi művelet keretében.
Közel kilenc tonna kokaint találtak egy Belgiumba tartó konténerben
A lefoglalt kábítószer becsült értéke 330 millió dollár.
Szlovákia is az új európai nukleáris szövetség tagja lenne
Európában az atomenergiától leginkább függő ország Franciaország, amely az országban termelt villamos energia 69 százalékát nyeri ilyen módon. Ezt követi Szlovákia 52 százalékkal és Belgium 51 százalékkal.
Van Quickenborne: Az Északi-tengeren is megtörténhet az, ami az Északi Áramlattal történt
Az elmúlt hónapokban az Északi-tengeren sertepertélő orosz kémhajókról számoltak be a holland katonai titkosszolgálatok, míg 2022 novemberében a belgák észlelték ugyanezen hajókat.
Belga-holland megállapodás a szervezett kábítószer-kereskedelem ellen
Konténerei nyomon követését lehetővé tevő rendszerek bevezetésére vállalt kötelezettséget a kábítószer-kereskedelem visszazorítása érdekében a világ 5 legnagyobb, Antwerpenben és Rotterdamban is tevékenykedő konténerszállító hajózási társasága.
Belgium 92 millió euró értékű katonai felszerelést küld Ukrajnának
A segélycsomag légvédelmi rakétákat, páncéltörőket, géppuskákat, gránátokat és lőszereket foglal magába.
Vizsgálati fogságban marad az volt EP-alelnök Eva Kaili
A Le Soir szerint a belga ügyészség elutasította az uniós korrupciós ügyben vádlott görög szocialista volt EP-alelnök Eva Kaili ügyvédeinek kérését, hogy védencüket nyomkövetővel helyezzék szabadlábra.