audio
Sajtóértesülések szerint közel a megállapodás a Bős-Nagymarosi Vízlépcső ügyében
A magyar és a szlovák érdekek meghatározása a vita kirobbanása óta eltelt közel négy évtized alatt sem változott.
Aki nem érzékeli az apaság szépségeit, az szegény
2025-ben június 15-én ünnepeltük Apák napját, ezért műsorunkban ezúttal az apaság került a középpontba – az apai szerep szépségeiről és kihívásairól beszélgettünk.
Kiosztották a bizonyítványokat – a tanév végének egyet kell jelentenie a nagy dicséretekkel és a szigorú dorgálásokkal?
Több mint 741 ezer diák vette át pénteken az év végi bizonyítványát, ebből 519 ezren az alapiskolákban és 222 ezren a középiskolákban.
Vámháború előtti csend, egyre gyengébben muzsikál a Szlovák gazdaság
A Szlovák Nemzeti Bank szakemberei már a tavaszi gazdasági előrejelzés bemutatásakor sem volt túl optimisták.
Nacsa Lőrinc azt üzente
A HaTuMa legújabb adásában szó esett a román kormány megalakulásáról és a kelet-szlovákiai magyar iskolák összevonásáról.
Szlovákia számára nincs alternatívája a NATO tagságnak
Véget ért az utóbbi évek egyik legfontosabb NATO csúcstalálkozója.
A tornaljaiak titka
Gyémánt sávos besorolást kapott a Galiba.
Tanévzáró ankét
A 2024/25-ös tanévet értékeljük.
Új magyar példakép született, Kapu Tibor űrhajós személyében
Farkas Bertalan 45 évvel ezelőtti missziója után ismét magyar állampolgár tartózkodik a világűrben.
A keresztényeket ért merénylet ellenére a szakértők bíznak az új szír vezetésben
A gázai háború, illetve az Izrael és Irán közötti konfliktus árnyékában kevés figyelem fordult Szíriára, ahol a napokban terrorista támadást követtek el a keresztények ellen.