audio
A művész is egy munkásember, aki teszi a dolgát
Kopócs Tibor festőművész 31 alkotásból álló, életművének szűk keresztmetszetét nyújtó kiállítása júliusban zárult a komáromi Platz Galériában.
Iskolakezdés: hogyan találjuk meg az arany középutat?
Van, aki már alig várta, hogy visszatérjen a rendszer a hétköznapokba, mások még szívesen maradtak volna a ráérős nyári szünetben. Az iskolakezdés mindenkinek mást jelent – örömöt, kihívást vagy éppen szorongást.
Gyász és remény határán: egy édesanya vallomása, egy család nem hétköznapi története
A Spányik házaspárt rendkívüli próbatétel elé állította az élet: egyik gyermeküket elveszítették, másik gyermekük pedig halmozottan sérülten született.
A sajtó elé álltak az akadémia képviselői, de lenyugtathatja ez az indulatokat az mRNS vakcinákkal kapcsolatban?
A Szlovák Tudományos Akadémia átfogó elemzése egyértelműen cáfolta a kormány megbízottjának, Peter Kotlárnak a vakcinákkal kapcsolatos állításait.
Kisiklott az ikonikus lisszaboni siklóvasút
Lisszabon egyik jelképe, az Elevador da Glória siklóvasút kisiklott, a tragédiának súlyos következményei lettek: a balesetben 16 ember életét vesztette, és több mint húszan megsérültek.
Putyin Moszkvába hívta Zelenszkijt, ismét összeült a tettre készek koalíciója
Vlagyimir Putyin orosz elnök Pekingben arról beszélt, hogy kész lenne Moszkvában fogadni Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt – egy olyan találkozón, amelyről sokan úgy vélik, a valóságban aligha valósulhat meg.
Kyokushin, több mint harcművészet
A Kyokushin karate a 20. század közepén született, és hamar világszerte ismertté vált kemény, fegyelmet és kitartást igénylő stílusként.
A gólyák már útnak indultak, s a fecskék is készülődnek
Költőzőmadaraink szokásairól már hallottunk egyet s mást, de most egy kicsit bővebben beszélünk róluk
Hazáink, Autokratisztán, Weimarisztán, Abszurdisztán
Milyen volt a nyári politikai szezon és mit hozhat az ősz?
Egy fiút az AI beszélte rá az öngyilkosságra. A cég hibázott, vagy a szülők?
Pár nappal ezelőtt jelent meg a sajtóban a hír, miszerint Kaliforniában öngyilkosságot követett el egy 16 éves fiú.