audio
Megegyezéssel zárták le a Fox Newst fenyegető per ügyét
787,5 millió dollárba kerül a Fox Newsnak az, hogy az ellene indított rágalmazási perben elkerülje a tárgyalást.
A létminimum összege már nem tükrözi a szlovákiai háztartások valós költségeit
Bár Szlovákia gazdasági helyzete az utóbbi évtizedekben jelentősen módosult, a létminimum jelenlegi beállítása még mindig az 1998-as helyzetet tükrözi.
Oktatási minisztérium változtatása a pedagógusok bérezésén
Régiónként változó fizetésekkel tenné tisztességesebbé a tanárok bérezését az oktatási tárca.
Lesz-e újra Athénja a Sajó-partnak?
Az egykori bányászváros, Rozsnyó két évtizede keresi a fejlődés útját.
„Minden úgy van, ahogy lennie kell”
A For You a Hello című CD-jét hatállomásos turnén mutatja be.
Samaria Klezmer Band a Keddi Nappaliban
A Samaria Klezmer Band zenekar 2018-ban alakult Somorján. Már picit előbb is, de még akkor nélkülem és nem volt annyira intenzív a működésük úgy tudom. 2018-tól indult be a dolog aktívan.
A könyvtár varázsa
Az online térben könyvek, sőt könyvtárnyi mennyiségű könyvek sok esetben egy kattintásra vannak tőlünk. A könyvtárlátogatásnak mégis megvan a maga varázsa: a polcokon található könyvek, a borítók színe, a könyvek mérete, a tartalma, a csend és a nyugalom – ez mind a könyvtári atmoszférához tartozik, ha létezik ilyesmi.
Mit jelent a mértékletesség?
Mit jelent a mértékletesség, a türelem, az udvariasság vagy éppen a jószívűség?
Elismerésben részesült a gyűlöletkeltésről ismert tanár
A korábban antiszemita nézeteket hangoztató pedagógus, Fehér István kapta az SZMPSZ egyik életműdíját.
Anyák és fiatalok adó nélkül
Milyen politikai és gazdasági realitása lehet annak az elképzelésnek, miszerint nem kellene személyi jövedelemadót fizetniük azoknak az édesanyáknak, akiknek bruttó havi fizetése nem haladja meg a 2000 eurót?