audio
Foszfort is találtak a Naprendszer távoli vidékén
A Szaturnusz egyik jég borította kis holdján találtak a fontos elemre. A fellelt elem egyike a szénalapú élet létrejöttéhez szükséges összetevőknek, amelyekből - most már tudható -, mindegyik megtalálható az Enceladuszon.
Idén ismét Duna menti Kamarazenei Fesztivál
Már most szólunk, augusztus 22-e és szeptember 4-e közt idén is várja az érdeklődőket a Duna menti Kamarazenei Fesztivál.
Ha nincs V4, jó a Balkán is
A HaTuMa 63. adásában szó esik a magyar-szerb együttműködésről és a szlovák államfő döntéséről.
Az alkotmánybíróság szerint rendben van a hírhedt 363-as paragrafus
Maroš Žilinka főügyész megnyugodhat, az alkotmánybíróság nem talált kivetnivalót a btk. hírhedt 363-as paragrafusának alkalmazásában.
A mesterséges inteligencia a média több területére is betörni készül
Több száz munkahelyet szüntet meg a német Springer médiavállalat az ország legnagyobb tömeglapjánál, a Bildnél. Azt tervezik, hogy a munka nagy részét mesterséges intelligenciára építik.
Aki tud úszni, az is megfulladhat – 12 éves fiú veszett oda egy kavicsbányatónál
A nyár kezdetével minden éven gyakoribbá vállnak a fulladásos esetek, ahogy ezt az elmúlt napok mérlege is mutatja.
Napforduló a Dunán
A Túzokos Környezetnevelési Központ rendezvénye.
A Sme rodina vagyis a Család vagyunk párt elnöke, Boris Kollár felpofozta gyermeke anyját
Sme Rodina. Család vagyunk. Ez a neve annak a szlovák pártnak, amelynek elnöke a parlamentet is vezeti és aki az elmúlt napokban egy beismerésre kényszerült, mondván, megpofozta volt barátnőjét, egyik gyermekének édesanyját.
Városi séta Pécsett – Barangolások a Zsolnay Kulturális Negyedben
A Zsolnay Kulturális Negyed nem csupán izgalmas kulturális programokkal várja az odalátogatókat, de szemet gyönyörködtető színes épületekkel is.
Mi vár a magyarországi pedagógusokra?
További módosításokat javasolt a kormánynak az Európai Bizottság a státusztörvénnyel kapcsolatban.