audio
Miskolci és soproni segítség Selmecbányának
A magyarországi felsőoktatási intézmények 10 millió forintot gyűjtöttek a tűzvész okozta károk enyhítésére.
A Kultminorról tárgyaltak Komáromban
A Kisebbségi Kulturális Alap működéséről zajlott csütörtökön egyeztetés Komáromban.
Sok a bizonytalanság az iskolai asszisztensek kapcsán
Évről évre pályázni kell a pedagógiai asszisztenseknek. Egyre nehezebb szakembereket találni akik segítik a sajátos nevelési igényű gyerekek tanulását.
Drágán vetettünk, drágán termeltünk, de olcsón kell eladnunk
Az agrárágazat számos akadályba ütközött az elmúlt időszakban. A gazdák pesszimisták, nem várnak mindenhol megfelelő terméshozamot.
A bántalmazás gyűlöletet szül, ha nem kezeljük a traumát
A roma holokauszt szerdai emléknapját beárnyékolta az, indokolatlanul elhúzódó dunaszerdahelyi rendőrségi ügy, melynek tárgya romák elleni rasszista indíttatású támadás. Az eset számos társadalmi problémára hívta fel a figyelmet.
A fiatalokat nem érdekli a politika
Óriási lélektani szakadék van a fiatalok és az idősek között az országban – a két társadalmi csoport teljesen máshogy képzeli el az ország jövőjét, derült ki egy felmérésből ami azt vizsgálta, melyikük, milyen pártot támogat majd a parlamenti választásokon.
Korán-égetések Svédországban és Dániábán: mennyire súlyos a helyzet?
Az elmúlt időszakban iszlámellenes tüntetések során több alkalommal gyújtották fel a Koránt Dániában és Svédországban.
Romákra támadtak Dunaszerdahelyen: mit tudhatunk az incidensről és a rendőrségi eljárásról eddig?
Egy férfi rasszista megjegyzéseket kiabálva maró folyadékkal öntött arcon egy nőt. A rendőrségi közlemény szerint az elkövetőt egyelőre nem vették őrizetbe és nem is hallgatták ki.
Milyen érdekességeket olvashatunk ki a politikai formációk jelöltlistáiból?
A választáson indul pártok számos meglepő döntést hoztak a jelöltállítás során.
Fiatalít a rendőrség, de kérdéses a projekt célszerűsége
Azt követően, hogy csökkentették a rendőrséghez való csatlakozás korhatárát, 316 huszonegy év alatti jelentkezett rendőrnek a múlt hónapban.