audio

Ursula von der Leyennek még vannak tervei az EB élén és esélyes is a győzelemre
A kereszténydemokrata politikus hétfőn bejelentette, hogy ismét megpályázná az Európai Bizottság elnöki posztját.

A válás jogi folyamatairól – szakértőkkel
Mit tehet az, aki úgy érzi, mindent megtett már, de mégsem tud javítani házastársi kapcsolatán és a válás mellett dönt. Miért lehet érdemes ügyvédhez fordulni ilyen esetben, egyáltalán kell-e ügyvédhez fordulni?

A vártnál népszerűtlenebb a hitelesek megsegítése, emiatt a kormány még az igénylési feltételeket is módosította
Minek tulajdonítható, hogy az adóbónuszzal a számok jócskán elmaradnak a várttól?

Hogyan kezelték zárt ajtók mögött a kegyelmi botrányt?
A magyar és a világsajtó napok óta attól a botránytól hangos, amely a magyar államfő és a volt igazságügyi miniszter lemondásához és visszavonulásához vezetett.

Az életkor és erkölcs harcáról szól majd az idei amerikai elnökválasztás
Újraválasztása esetén 86 éves koráig hivatalban maradhatna a demokrata párti Joe Biden jelenlegi amerikai elnök, akinek lesz mit csinálnia, hogy november elején legyőzze kihívóját, Donald Trump republikánus exelnököt.

A csütörtöki országos megmozdulás előtt hétfőn a régiókban tüntettek a gazdák
Hétfőn Szlovákia számos régiójában tiltakoztak a gazdák a tavalyi állami támogatások kifizetésének elmaradása miatt. Összesen 21 településen vonultak az utcákra a csütörtöki megmozdulás előtt.

100 szerdahelyi történet
Egy olvasmányos helytörténeti kiadvány.

Őrületes élmény a Royal Albert Hall-ban teltház előtt játszani
A népzene által megőrzött hegedűtechnika óriási kincs.

Mit tudni a legismertebb orosz ellenzéki politikus haláláról?
Meghalt a legismertebb orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij, jelentette be az oroszországi börtön, ahol fogva tartották.

Népzenei tanoda a Pósfával
A népzene iránt érdeklődőket várják havonta egy alkalommal.