audio

Hamuszórás és porhintés
A HaTuMa legújabb adásában a magyar államfő lemondásának határon túli utórezgéseiről volt szó.

Betiltják egyes e-cigaretták fajtáit
Vége az ízesített hevített dohánytermékek forgalmazásának-erről döntött a napokban a parlament, amely a törvénymódosítás hatálybalépését jövő év elejére időzítette.

A ZMOS nem akar kötelező érvényűen újraélesztő berendezéseket a településeken
Mentősök nem értik a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának érveléseit az ügyben, hogy megszüntetnék a törvényt a defibrillátorokkal kapcsolatban. Ezzel a készülékkel életeket lehet menteni.

Vallásszociológus: Nálunk korrupt kollaboráns rendszer az állam és egyház kapcsolata
Az állam demokratikus működésének gátja lehet-e az állam és egyház szoros összefonódása?

A környezetvédelmi miniszter a hulladékégetőben látja a szlovákiai szemét eltüntetésének jövőjét
Szlovákiának a jelenlegieken kívül további 3-4 új hulladékégetőre van szüksége, véli Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter, a befektetők viszont ennél még többet szeretnének építeni.

A szerelem természetéről
Bálint-napon a szerelemről.

Kultúra és hatalom viszonyát (is) boncolgatja a Jókai Színház Mefisztó c. előadása
Mit tehet egy művész, ha diktatúrában él? Vagy inkább mit nem tehet. S mi lesz vele, ha lepaktál a hatalommal? Egyáltalán, milyen lenne kultúra és hatalom ideális viszonya? A Komáromi Jókai Színház Mefisztó című előadásának alkotóival beszélgettünk.

Egy gyógyulás történetét dolgozza fel Dér Asia új dokumentumfilmje
Nem halok meg címmel készült el Dér Asia dokumentumfilmrendező új alkotása, amelynek főhőse egy hasnyálmirigyrákból felépülő műkereskedő, az Artmagazin alapító kiadója, Einspach Gábor.

Séta a szeredi Holokausztmúzeumban
A szeredi Holokausztmúzeum 2016-ban nyitotta meg kapuit.

Orbán Viktor eltörölné az unió képviselők közvetlen választását
A magyar miniszterelnökkel Wolfgang Schüssel egykori osztrák kormányfő készített beszélgetést, az interjú részleteit a Presse am Sonntag című lap közölte.