audio
Hogyan neveljünk kiegyensúlyozott és magabiztos felnőtteket gyermekeinkből?
Az élet első három évében tesszük le az alapjait a boldog felnőttkornak, és ez bizony leginkább a szülőkön múlik.
A hónapokig tartó mosolyszünet után ismét közösen ülésezett a szlovák és az ukrán kabinet
Bár Robert Fico az elmúlt napokban ismét békülékeny hangnemet ütött meg Ukrajnával szemben, az Európai Szocialisták Pártja arra jutott, nem kívánnak több esélyt adni a szlovák kormányfő vezette tömörülésnek, és kizárják soraikból a Smert.
Donald Trump idén már harmadszor fogadta a Fehér Házban Volodimir Zelenszkijt
Divat lett a hintapolitika? Trumpot újfent Putyinm hívása billentette ki a már megszokott „határozottságól”.
A szádalmási vonat baleset az országot sújtó rendszerszintű bajok állatorvosi lova
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.
Kétezer robotépítő diák egy hangárban
A WRO szlovákiai főszervezőivel beszélgettünk
Vasárnap Délután Csenger Ferenccel
A Vasárnap Délután október 19-i műsorának tartalma.
Margitka – Dajka Margit sikertörténete
„Az életben hány színész van, aki az utcán is színész, Margitka pedig a színpadon is természetes ember volt, ezért volt lenyűgöző” – mondja Szigethy Gábor.
Az ősi mantrák ihlették Skuta Miklós új albumát
A Mantras with & without Words várhatóan az év végén jelenik meg a Real Music House gondozásában.
Gasztropercek Luigival – Lángos
Az olajban sült tésztát a magyaron kívül más nemzetek is magukénak érzik.
„Meg kell próbálni úgy élni, mint bárki más”
Fogyatékosságügyi szakmai konferencia zajlott Komáromban.