audio
17 év után emelkedik a temetkezési hozzájárulás
200 euróval támogatja a temetkezéseket az állam.
Vasárnap Délután Csenger Ferenccel
A Vasárnap Délután augusztus 24-i műsorának tartalma.
Milyen a jó gyerekszoba?
A Nappali keddi adásában Csörgő Enikő látványtervező, belsőépítész volt Gasparik Maja vendége.
Luigi konyhája – Mindennapi kenyerünk
A magyar ember mindenkor „Életnek” nevezte a búzát, a legfontosabb kenyérnövényünket.
Hogyan tudnak beilleszkedni az ukrajnai menekültek?
Az Integrációs Fórum 2024 elnevezésű rendezvény kapcsán beszélgettünk.
Kiss Kristóf pártfogoltjai – a Kiss Zenészek szárnyalása
Az Ipolybalogon trióként alapított együttes ma már hattagú: Böjtös Natália és Hlavács Réka énekesnők, Csáky Máté hegedűs, Balla Dávid basszusgitáros, Benko Reinold Kristian billentyűs és Szarka Máté dobos alkotja.
A vihar és emberi mulasztás is közrejátszott a szicíliai jachtbalesetben
A brit Bill Gatesként ismert Mike Lynch üzletember is életét vesztette.
Simon Zsolt szerint a Smer semmit sem tett a déli régiókért
Az ellenzéki SaS bejelentette, Jobboldali blokk néven egy kezdeményezést hoz létre.
Szalay Zoltán: Az SNS számára figyelemelterelésre szolgálnak a médiatörvények
Szálka az SNS szemében a média, de ez az egész kormányra érvémyes.
Új óvodák építését, a roma gyerekek oktatásának javulását várják az iskolaügyi reformtól
Az óvodák finanszírozása januártól már nem az önkormányzatok, hanem az állami költségvetés alá tartozna.