audio
Győzött az Osztrák Szabadságpárt, de kérdéses, hogy kormányozhat-e
Herbert Kickl pártja majdnem 30 százalékot szerzett. A két nagypártot, az Osztrák Néppárot (ÖVP) és a szociáldemokratátokat (SPÖ) utasította maga mögé a magyar kormány szövetségese.
Nehéz feladat vár a Magyar Szövetség új elnökére
Az új elnökkel bejuthat-e a Magyar Szövetség ismét a parlamentbe?
Luigi konyhája – A káposztafélék
Erős immunrendszert nem lehetetlen elérni, csak egy kis odafigyelés kell.
Októbertől a mozikban a Hancsovszky című új dokumentumfilm
Meddig lehet elmenni, ha az egyén szabadsága veszélybe kerül?
Csapjunk a tevék közé: Klímaváltozások egykor és ma
Az éghajlat a múltban sem volt stabil, csakhogy régen kizárólag a természetes klímaingazodásokkal kellett megküzdenie az emberiségnek, ma már az antropogén eredetű felmelegedés jelentette kihívásokra is választ kell adnia.
Az ihlet benne lakik – beszélgetés Z. Németh Istvánnal
„Úgy gondolom, hogy az embernek van beleszólása a saját sorsába annyira, hogy ha boldog akar lenni, megteheti” – vallja az irodalmár.
Egy hónap múlva kiderül visszatudja-e foglalni az ovális irodát Trump
Hol tartunk most, bő egy hónappal a sorsdöntő amerikai választások előtt?
A nemzetiek keményen beleszálltak a progresszívokba a parlamentben
Személyeskedő és indulatos szócsata határozta meg a parlamenti diskurzust az elmúlt napokban.
Merre halad az európai gazdaság?
Az EKB csökkentette az irányadó kamatot, és több egyéb gazdasági mutató pozitív alakulása után felvetődik a kérdés, milyen irányba tendál a pénztárcánk tartalmát közvetlenül meghatározó gazdaság.
Szalagkorlát akadályozza a mezőgazdászokat a Nagymegyer-Medve útszakaszon
Az útkarbantartó nem egyeztetett a gazdákkal mikor a felújítási munkákat kivitelezték.