audio

Az Európai Unióra váró kihívásokra figyelmeztetett Macron elnök második sorbonne-i beszédében
Emmanuel Macron francia elnök hét évvel ezelőtt, alig néhány hónappal hivatalba lépését követően tartott először beszédet a párizsi Sorbonne Egyetemen.

Megszületett az Európai Unió első jogszabálya, ami garantálja a keményebb fellépést a nők elleni erőszak esetén
Történelmi döntés született.

Amnesty International: a globális rendszer vízválasztó pillanatához érkeztünk
Az emberi jogok helyzete globálisan vízválasztóhoz érkezett.

Balog Beáta: amikor a sajtószabadság értékeit védjük, az nem politikai aktivizmus
A kormány „aktivizmussal” vádolja az RTVS tiltakozó dolgozóit.

#ciernydenrtvs
A HaTuMa legújabb adásában szó esett a szlovák kormány közmédiát bedarálni kívánó törvényéről, a podcast egyik házigazdájának mikrofonengedélyének megvonásáról és a kettős állampolgárság kérdésenek szokatlan megvilágításáról.

Az utolsó hangos dal után az aréna kiürül, de az érzések még ott maradnak…
Ákos Harminc év - Jubileumi koncertsorozat egyik állomása Győr volt.

Az egyik magán egészségbiztosító reformlépést tett a hospice ellátás terén
Az egyik magán egészségügyi biztosító megszüntette a hospice intézményekben, mobil hospice ellátásban lévők gondozásának biztosítói pénzügyi kereteit.

A júniusi EP választások első felmérése: meredek számok, merész megállapítások
Az AKO közvéleménykutató intézet szerint a Magyar Szövetség is betud majd juttatni egy embert Brüsszelbe.

A Művészeti Alap változtatása után egy ideig megbénulhat a támogatások kifizetése
Egy lélegzetvételnyi idő a változás előtt.

Az egyre terjedő szamárköhögés még az orvosok számára is sokkoló tünetekkel járhat
Az év elejétől mintegy négyszázan betegedtek meg eddig szamárköhögésben, az aluloltottság miatt visszatérni látszik a már régen elfeledettnek hitt fullasztó betegség.