audio
Kell egy kis délkelet-ázsiai áramszünet
A HaTuMa legújabb adásában szó esett Orbán Viktor és Robert Fico nyaralásairól és Rogán Antal amerikai szankciós listára kerüléséről.
Fagyos mindennapok a Don-kanyarban
Rózsahegyi Barnabás tavaly jelentette meg nagyapja doni napló- és fotógyűjteménye alapján a Néma hadsereg című páratlan kötetet.
Nálunk vagy festék- vagy süteményszag van
Drab Melindát új könyvéről kérdeztük.
Zuckerberg enyhít a Facebook bejegyzések szigorán
Nagyobb utat enged a legnagyobb közösségi oldal szabadszájúságnak.
Csinálni kell!
A nagyudvarnoki Bíró Bulcsú Dunaszerdahely diákpolgármestere, a Szent István téri Közös Igazgatású Iskola (SPTŜ) második osztályos tanulója lótenyésztés és lovaglás szakon.
Az USA tiltólistára rakta a magyar kormány egyik legnagyobb hatalmú emberét
Az amerikai pénzügyminisztérium frissítette a blokkolt személyek listáját, amelyre ezúttal felkerült a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője, Rogán Antal is.
Egyre üresebbek a templomok, és már odahaza is egyre kevesebben imádkoznak
A Szlovák Tudományos Akadémia felmérése rámutatott, nemcsak a templombajárók aránya csökken, de a templomon kívül még imádkozók száma is.
Kínában járvány van, de szakértők szerint nincs ok az aggodalomra
Kína felső légúti járvánnyal küzd, a jelentések szerint a kórházak és a krematóriumok túlterheltek.
Az Acéltoll nem rozsdásodik
Egy nagy múltú iskolaújság története
Ébresztő, évtervező!
Itt az évtervezés ideje, de ahhoz, hogy tervezzük a jövőt, rendeznünk kell az előző évünket.