audio
Ki nyerhet az alkotmánymódosítással?
Két javaslat közül választhat a parlament
Mit jelent ma egyetemistának lenni?
Ülésezett a Diákhálózat Hallgatói Parlamentje
Elment a cigányprímás – Banyák Istvánra emlékezünk
A nagyabonyi születésű, nemzetközi hírnevet szerzett zenész a 87. életévében hunyt el.
Trump ragaszkodik gázai tervéhez, ami nem hozhat megnyugvást a régióban
A rövid és törékeny tűzszünetet követően újra fellángoltak a harcok Gázában és már harmadik hete tartanak.
A védőoltás a legjobb védekezési mód a kanyaró ellen
Egyre inkább terjed Európában a népiesen vörös himlőkémt emlegetett betegség.
Az elemző szerint Gyimesi kizárásával vált egységessé a magyar párt
A kormánypártok felé kacsingat a korábbi parlamenti képviselő.
A szlovák adórendszer bonyolult, a tranzakciós adó pedig csak egy probléma a sokból
Egy hete van érvényben a tranzakciós adó Szlovákiában, amely a pénzmozgással járó banki műveletre vonatkozik és a vállalkozókat érinti.
„Ez az előadás egy szerelmes levél Pozsonyhoz”
Jozef Tancer A soknyelvű Pozsony nyomában (Rozviazané jazyky) című kötete alapján készítette el Akcent című új előadását a Trepp Színházi Platform.
Az első lépések jelentősége gyermekrehabilitációs szakgyógytornász szemmel
Bizonyára hallgatóink is elgondolkodtak azon, hogy gyermekük lábának egészséges fejlődése milyen hatással lehet későbbi mozgásukra, testtartásukra, sőt, akár felnőttkori életminőségükre is.
Mennyire nyomta rá a bélyegét a Covid19-világjárvány a társadalomra?
Ötödik éve annak, hogy a megszokott életünket gyökeresen felborította az egész világot megbénító koronavírus-járvány.