Árvíz
A ZMOS transzparens számlát hozott létre az árvíz sújtotta települések megsegítésére
A ZMOS transzparens számlát hozott létre az árvíz sújtotta települések megsegítésére.
Rendkívüli helyzetet hirdettek Helembán
Tegnap este rendkívüli helyzetet hirdettek az érsekújvári járásbeli Helemba községben.
Szerdán tetőzik a Duna Pozsonynál és Dévénynél
A vízszint várhatóan jelentősen megemelkedik a folyó szlovákiai szakaszának alsó részén, a bősi vízerőmű alatt.
Hét embert még mindig eltűntként tartanak nyilván Csehországban
Az áradások miatt összesen 13 500 állampolgárt evakuáltak, és több mint 600 embert mentettek ki lakóhelyükről – jelentette be Petr Fiala miniszterelnök.
Árvízhelyzet Pozsonyban
Már hétfőn úgy tűnhetett, aligha képes dacolni a hatalmasra duzzadt Dunával Pozsony.
Árvízhelyzet Csehországban
Csehországban már halálos áldozata is van az árvizeknek.
Árvízhelyzet Ausztriában
Négy halálos áldozatot követeltek eddig az áradások Ausztriában. Bécsben a közlekedés gyakorlatilag megbénult.
Árvízhelyzet Bősön
A bősi vízerőműnek köszönhetően a város biztonságban van, nem kell tartani nagyobb katasztrófától.
A Duna lassú apadására számítanak a szakemberek
A Duna vízállása kedden hajnalban 970 centiméteren tetőzött, jelenleg 960 centiméter körül mozog, az apadás üteme azonban rendkívül lassúnak ígérkezik
Kommandósok védik az árvíz miatt elhagyott otthonokat a betörőktől Lengyelországban
Beveti a katonai rendőrséget Lengyelország az árvíz sújtotta területeken, a kommandósok feladata az lesz, hogy az evakuált területeken járőrözzenek, hogy megakadályozzák a katasztrófát kihasználni próbáló betörőket – írja a lengyel közszolgálati média.