Antiszemitizmus
Az érem két oldala: antiszemitizmus és iszlamofóbia
Hol húzódik a határ jogos kritika és előítélet között? A zsidó- és muszlimellenesség politikai, fogalmi és társadalmi dilemmáiról tanácskoztak a Comenius Egyetemen.
A KDH szerint az antiszemitizmus a társadalom rákfenéje
A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) az antiszemitizmust rákbetegségnek, a gyűlöletet pedig olyan fenyegetésnek tartja, amely szétbomlaszt minden társadalmat, ahol megtelepszik.
Ausztria ismertette antiszemitizmus elleni tervét
Ausztria ismertette antiszemitizmus elleni tervét az osztrák kormányfői hivatal honlapján. A honlapon közzétett összefoglaló szerint 8 különböző szakterületen összesen 49 konkrét lépést indítványoztak a tervezetben.
Régi bor új tömlőben: a feléledő zsidógyűlölet
Csepeli Györggyel készített interjú második, befejező része.
Megháromszorozódott az antiszemita cselekmények száma Franciaországban az első félévben
Az antiszemita cselekmények száma majdnem megháromszorozódott Franciaországban 2024 első felében, 887 regisztrált esettel a 2023-as év azonos időszakának 304 esetéhez képest – közölte Gérald Darmanin ügyvezető belügyminiszter.
Ötszörösére nőtt 20 év alatt az antiszemitizmustól való félelem az USA-ban
A negatív folyamat az elmúlt egy évben izzott fel, vagyis a Hamász októberi terrortámadása és a gázai háború óta.
Az izraeli képviselőház elnöke nem volt hajlandó találkozni az ENSZ-főtitkárral
Amir Ohana, a Knesszet elnöke lemondta pénteki New Yorki-i találkozóját António Guterres ENSZ-főtitkárral. Az izraeli képviselőház elnöke arra hivatkozott, hogy Guterres szerint Izrael nemzetközi jogot sért a Hamász elleni gázai háborújával.
Lemondott a Harvard Egyetem rektora az antiszemita megnyilvánulásokkal kapcsolatos vádak miatt
Lemondott a Harvard Egyetem elnöke, miután az elmúlt hetekben egyre nagyobb nyomás helyeződött rá az egyetemen történt antiszemita megnyilvánulások miatt.
Rákenhető-e a bevándorlásra az antiszemitizmus?
A Hamász által elkövetett október hetediki öldöklésre adott izraeli válaszcsapás nyomán az európai országokban megszaporodtak a zsidógyűlöletből fakadó megnyilvánulások és incidensek.
Míg a szélsőjobb Izrael-pártivá lett, a baloldal balszárnyán láthatóvá vált a zsidógyűlölettől sem mindig mentes palesztinszimpátia
A Hamász október 7-i támadása és a rá adott izraeli válasz Európában felkorbácsolta mind az antiszemitizmust, mind az iszlámellenességet, a zsidókkal és a bevándorlókkal szemben is indulatokat táplált.